Új Philae-hírek
(Rovat: Rosetta üstökösprogram - 2014.11.19 07:15.)

Bár a Rosetta leszállóegysége szombaton elhallgatott, akkumulátorai lemerültek, azért érkeznek még érdekes hírek róla. Az adatok elemzése folyik.

November 17-én közölték például azokat a bravúros felvételeket, amelyeket a Rosetta anyaszonda OSIRIS keskeny látószögű kamerájával készítettek a Philae leszállása, majd az azt követő „visszapattanása” során. Alább a háttérben a 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstökös magja látható. Előtte a kinagyított képkivágásokon a Philae kalandos útjának egy-egy pillanatképét örökítették meg. A kis képeken az idő november 12-én világidőben (UTC) értendő, az űrszonda tartózkodási helyén (vagyis a rádiós kommunikációnak a nagy távolság miatti bő 28 perces késését itt nem vették számításba).

A képek készítésének idején a Rosetta 17,5 km-re volt az üstökösmag középpontjától, és kb. 15,5 km-re a felszínétől. Az elért felbontás 28 cm/pixel, a kivágások 17 m-es oldalú négyzeteket ábrázolnak. (Kép: ESA / Rosetta / MPS for OSIRIS Team MPS/UPD/LAM/IAA/SSO/INTA/UPM/DASP/IDA)

A leszállóegység 15:34-kor érte el az üstökösmagot az Agilkia nevű kijelölt helyszínen. Mivel azonban nem volt képes rögzíteni magát, ezért újra felemelkedett, és csak mintegy két óra múlva érte el újból az égitestet – immár egy másik, nem várt helyen. Itt sajnos a leérkezése után olyan pozícióba került, hogy napelemeit nem érhette elegendő napfény. Méréseket tehát csak az akkumulátorainak kimerüléséig, valamivel több mint 60 órán át volt képes végezni, november 15-én elhallgatott. Még bíznak benne, hogy nem végleg, ha az üstökösön utazva és a Naphoz közelebb jutva nagyobb lesz a besugárzás.

A képek egy 30 perces időintervallumot fognak át az eredetileg tervezett leszállás környékén, vagyis a Philae végső állomáshelye nincs rajtuk. A leérkezés helyét két kis kép is mutatja. Az egyiken, a leérkezés előttin (fent középen jobbra) a felszín még érintetlen, a másikon (mellette balra) látszik az űreszköz ütötte „sebhely”. A többi pillanatképen jól kivehető a Philae, repülés közben. Balra a leszállás előtt, jobbra a visszapattanás után megtett út egyes állomásai láthatók. A második leérkezés (17:25) és a végső állomáshely (17:32) itt már nem látható. A remények szerint rövidesen ezeket is meg fogják találni az üstökösmag körül keringő Rosetta nagyfelbontású képein.

A Philae tudományos műszerei közül a több elemből álló MUPUS (Multi-Purpose Sensors for Surface and Subsurface Science) a felszínen és a közvetlenül a felszín alatt levő üstökösanyagot vizsgálta. Egyes érzékelői a végül ki nem eresztett rögzítőszigonyokban voltak, de a hőmérséklet mérését végző, az egység testén elhelyezett műszer végig, már a repülés és mindhárom talajt érés során dolgozott. Az utolsó helyen a felszínre érkezve –153 °C volt a hőmérséklet, ami mintegy fél óra leforgása alatt, a hőmérő kibocsátása után 10 fokot süllyedt.

A MUPUS érzékelőjének elhelyezkedése a Philae leszállóegységen. (Kép: ESA / ATG medialab)

Ezután a műszer belemélyedt a felszín anyagába. A kalapáló mozgást adó mechanikus berendezés a legnagyobb teljesítménye mellett sem volt képes néhány milliméternél mélyebbre ütni, amiből azt a következtetést vonták le, hogy a felszínt borító 10-20 cm vastag porózus anyag alatt a jéghez hasonló keménységű réteg található. Nagyobb mélységekben nem állhat tömör jégből, nyilván többé-kevésbé üreges kell legyen az üstökösmag, hiszen a Rosetta űrszonda össztömeg- és térfogatmérései alapján átlagsűrűsége csak 0,4 g/cm³.

A COSAC (Cometary Sampling and Composition experiment) műszerrel szerves anyagok nyomára is bukkantak, feltehetően az üstökösmagból eltávozó gázban. A nem egészen három nap alatt gyűjtött és a Földre sugárzott mérési adatok, képek tudományos elemzése megkezdődött. Egy idő után talákozni fogunk majd az eredményekkel szakmai folyóiratok hasábjain – és a legérdekesebbekkel itt nálunk is.