Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Másodszor is visszatér a Rosetta
(Rovat: Rosetta üstökösprogram, Űrcsillagászat Európában - 2007.11.13 08:37.)

Az európai üstököskutató űrszonda újabb lendületet nyer további útjához. A legnagyobb közelség ma éjjel várható.

A 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstökös felé tartó, oda 2014-ben megérkező Rosetta tízéves utazásának újabb jelentős mérföldkövéhez érkezett. Az ESA 3,3 tonnás űreszköze, rajta magyar közreműködéssel készült berendezésekkel, 2004-ben indult Ariane-5 rakétával. A mostani Föld-megközelítés november 13-án, magyar idő szerint 21:57 körül várható. A szonda ekkor a Csendes-óceán fölött, Chile partjaitól nyugatra lesz majd, 5301 km magasságban. A gravitációs hintamanőver során 9%-kal megnő a sebessége.


A Rosetta elrepül a Föld mellett - fantáziarajz (Kép: ESA/C. Carreau)

A Rosetta éppen 2 éves periódusú pályára áll a Nap körül, s így a következő, utolsó visszatérése a Földhöz 2009. november 13-ára várható. A korábbi két hintamanőver egyike a Földnél (2005. március 4), másika a Mars mellett (2007. február 25.) történt.

A mostani megközelítés következtében kialakuló pálya a kisbolygóövezeten át vezet, ahol az űrszonda megközelíti és vizsgálja majd a Steins kisbolygót. A következő földközelség után, de még a végső célpont elérése előtt a Lutetia kisbolygó is sorra kerül. A Csurjumov–Geraszimenko-üstökössel való randevú a Naptól 4 csillagászatin egységnyi (600 millió km-es) távolságban jön létre, ahol a Rosetta leszálló egysége (Philae) leereszkedik az üstökös magjára.

A Föld mai megközelítése alatt (illetve előtte és utána) egyes fedélzeti műszereket üzembe helyeznek, tesztelési és tudományos céllal. Többek közt megfigyelik bolygónk légkörét és magnetoszféráját. A Földről és a Holdról „családi fotó” is készül a napokban. Mivel a napfénnyel történő megvilágítás feltételei kedvezőtlenek, a mérések lehetősége korlátozott. A műveleteket, amelyeknek pontos végrehajtása döntő fontosságú a további út szempontjából, Németországból, az ESA darmstadti irányító közpntjából (ESOC) vezénylik.

A Rosetta visszatérésével kapcsolatban néhány napja történt egy érdekes esemény. A Földhöz közeledő űreszközt néhány óráig kisbolygónak hitték, s ki is számították közelítő pályáját. Ideiglenes kisbolygójelölését (2007 VN83) később visszavonták. A történet részletei a Magyar Csillagászati Egyesület hírportálján olvashatók (ld. a lenti linket).

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024