Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Egy nagy űrszeméttel kevesebb
(Rovat: Orosz hordozórakéták - 2022.01.06 13:15.)

A december 27-i sikertelen orosz rakétaindítás nyomán az Angara-5 végfokozata és a rajta levő tömegszimulátor visszatért a légkörbe. Kárt szerencsére nem okozott.

Az orosz Angara-5 (Angara-A5) nehézrakéta harmadik próbarepülése az észak-oroszországi Pleszeckben levő katonai bázisról kezdődött, 2021. december 27-én. Most először próbálták ki az Angara-5 számára átalakított Blok-DM-03 (Persei) végfokozatot. Ahogyan az előző két teszt alkalmával, 2014-ben és 2020-ban is, most sem volt valódi műhold a rakéta orrkúpja alatt.


(Kép: Orosz Védelmi Minisztérium)

A repülés kezdetben rendben zajlott, a rakéta elérte a Föld körüli pályát. A végfokozat azonban csak egyszer indult be, így nem tudta a ráhelyezett 2,4 tonnás tömegszimulátort geostacionárius pályára – pontosabban kicsit magasabbra – eljuttatni. A Persei és a „műholdpótlék” emiatt alacsony pályán maradt. Így csak idő kérdése volt, hogy mikor lép be a sűrű légkörbe és semmisül meg. Mivel az űrszemétté vált nagy méretű test mozgását nem tudták irányítani, szokás szerint felmerült, hogy esetleg kárt is okozhatnak a felszínig lejutó darabjai. Szerencsére – ugyancsak szokás szerint – nem ez történt, a Persei és a tömegszimulátor január 5-én, magyar idő szerint 22:08-kor lakatlan területektől távol, a Csendes-óceán fölött, Francia Polinéziától keletre lépett be a légkörbe.

Egy meglehetősen nagy űrszemétdarabról volt szó. Az induláskori 19,5 tonna nagy része hajtóanyag volt ugyan, de a becslések szerint a légkörbe jutás idejére is megmaradt belőle kb. 3,5 tonna. Az egész így is feltehetően szinte maradéktalanul elizzott a légköri fékeződés alatt, a tengerfelszínt alig érhette el valami.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024