Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Angara-5: újabb próbaindítás
(Rovat: Orosz hordozórakéták - 2021.12.28 12:15.)

Az orosz nehézrakétát 2014 és 2020 decembere után harmadszor használták, de még mindig nem került rá hasznos teher. A siker nem volt teljes...

Az Angara-5 (más jelöléssel Angara-A5) startja immár „hagyományosan” most is decemberre esett. A földi infrastruktúrával kapcsolatos technikai problémák miatt és időjárási okokból történt halasztások után december 27-én, magyar idő szerint 20 órakor végrehajtott start helyszíne az észak-oroszországi Pleszeck bázis volt.


Az Angara-5 a második, 2020-as demonstrációs repülése előtt a pleszecki 35-ös indítóállásban. (Kép: Roszkoszmosz)

Az Angara az új orosz hordozórakéták készülő családjának az elnevezése. A mostani alkalommal az Angara-5-öt a számára átalakított Blok-DM-03 (Persei) végfokozattal próbálták ki. A hordozórakéták végfokozatainak a feladata a felbocsátott űreszközök végső pályájának kialakítása, azok önálló pályára helyezése. A Persei használatával geostacionárius átmeneti pályára tudnak majd küldeni nagyobb méretű műholdakat, például távközlési űreszközöket. A mostani esetben egyelőre egy 2,4 tonnás tömegszimulátorról (IPN-1) volt csak szó. A cél mintegy 9 óra leforgása alatt, a Persei többszöri begyújtásával a „haszontalan teher” eljuttatása közel geostacionárius pályára, vagyis néhány száz kilométerrel a geostacionárius pálya fölé, hogy később ne legyen az igazi műholdak útjában. (Ilyen ún. temetői pályára kerülnek aktív élettartamuk végén az elhasznált geostacionárius műholdak is.)

Az egyelőre meg nem erősített hírek szerint azonban a Persei tesztje nem sikerült, mivel végfokozat a négy tervezett indítás közül másodszorra már nem lépett működésbe. Így alacsony parkolópályán ragadt, ahonnan rövid idő múlva belép a sűrű légkörbe és megsemmisül. Minden rosszban van valami jó, így legalább nem keletkezik űrszemét. Viszont valószínűtlen, hogy a következő, immár „élesben” végrehajtandó indításra az eredeti tervek szerint kerülne sor. Az Angara-5 és a Persei párosa legközelebb a Lucs-5M jelű távközlési holdat juttatná fel. A Lucs rendszer az oroszok geostacionárius pályán működő adatátjátszó műholdjait takarja, amelyek révén állandó kommunikációs kapcsolatot tudnak fenntartani a földi irányítók és az alacsony pályás űreszközök – például a Nemzetközi Űrállomás orosz szegmense – között.

Az Angara-5 rakétát a legutóbbi próbaindítás alkalmával részletesebben is bemutattuk. Az új rakétát a legújabb orosz űrrepülőtérről, a távol-keleti Vosztocsnijból szeretnék majd használni, ott jövőre befejeződhet az Angara-5 számára alkalmas indítóállás megépítése.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024