Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Az űrtechnológia és a habzóbor
(Rovat: Nyereség a kontinensnek, Különös találmányok , Mezőgazdaság - 2003.12.30 19:33.)

A Mars-utazásokhoz fejlesztés alatt álló technológia segíti Spanyolországban a Cava nevű fehér habzóbor minőségének folyamatos fenntartását. Ennek a tavalyi cikkünknek ismételt közlésével szeretnénk minden kedves Olvasóknak sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánni!

Az ESA (Európai Űrügynökség) megbízásából a barcelonai NTE vállalkozás fejlesztette ki azt a speciális biomassza elemző berendezést, amelynek igen fontos szerepe lesz egy majdani személyzetes Mars-repülésben. Az ESA Melissa programjának részeként kikísérletezett eszköz az élelmiszerek és folyadékok, valamint az oxigén és nitrogén újrahasznosításában (recycling) játszhat majd nélkülözhetetlen szerepet, útban a Vörös Bolygóra, illetve onnan hazafelé repülve.



A Marsig azonban hosszú az út, épp ezért a technológiának egyelőre itt a Földön keresik a hasznosítási lehetőségeit. A spanyol Freixenet most az NTE technológiáját borászati üzemében hasznosítja. Rendesen a szőlő és az élesztő termeli a habzóborban az alkoholt és a szén-dioxidot, épp ezért a kombinát szakemberei időről-időre mintákat vesznek az erjesztőhordókból és azokat saját laboratóriumukban vizsgálják. Itt mikroszkóp alatt megfigyelik a mintán áthatoló fény intenzitásának változását - ez ad információt az erjedés folyamatáról. A hagyományos méréssel azonban két probléma van: az adatok nem állnak rendelkezésre folyamatosan, és a mikroszkópos vizsgálat magas koncentráció esetén már nem elég pontos. Az NTE technológiája (melyet 2002 januárja óta használnak a Freixenet-nél) azonban gyakorlatilag folyamatosan tudósít a hordók belsejében uralkodó állapotokról, ráadásul azt a korábbi módszernél jóval pontosabban teszi.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024