Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Galileo-koncesszió: mégsem kelt el!
(Rovat: Navigáció és térképészet, Nyereség a kontinensnek , Üzlet és munkahely - 2005.03.02 08:11.)

Helyesbítés! Tegnapi értesülésünkkel ellentétben egyelőre mégsem hirdettek győztest az európai navigációs műholdrendszert működtető koncessziós partnerről. A két jelentkező konzorcium versengése tovább tart.

Tegnap igyekeztünk a lehető legfrissebb hírekkel szolgálni - vesztünkre. A Die Welt német napilap értesülésére támaszkodva közhírré tettük, hogy az iNavSat konzorcium nyerte a Galileo műholdrendszer üzemeltetésére kiírt pályázatot. A hír nem igaz!

Mint nem sokkal ezután hivatalosan kihirdették, a tendert egyelőre nem zárták le, újabb fordulóra kerül sor. Az előző cikkünkben bemutatott iNavSat mellett versenyben levő másik konzorcium az Eurely. Meghatározó résztvevői a francia Alcatel, az olasz Finmeccanica, illetve a spanyol Aena és Hispasat.

Meglehetősen nagy üzletről van szó, hiszen a húsz évre szóló koncessziós szerződés értéke kb. három milliárd euró. A versengő felek természetesen csalódottak, hiszen már eddig is két pályázati körön, másfél éves tárgyalássorozaton vannak túl. A két ajánlat állítólag nagyon közel van egymáshoz. Az Európai Bizottság illetékesei állítják, hogy az elhúzódó versenytárgyalások nem késleltetik a Galileo kiépítésének menetrendjét. Ugyanakkor nem hivatalosan egyre többen beszélnek a befejezésre eredetileg kitűzött 2008-as határidő egy-két éves csúszásáról, és a költségek növekedéséről.

Olvasóink akaratlan félretájékoztatásáért ezúton elnézést kérünk!

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024