Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A Föld–Hold rendszer távolról
(Rovat: MESSENGER, A hét képe - 2010.11.20 09:00.)

Bolygónkról és holdjáról a Merkúrhoz indított amerikai MESSENGER űrszonda készített felvételt, 183 millió kilométeres távolságból.

Bár a közepes Nap–Föld távolság ennél kisebb (mintegy 150 millió km), a Naprendszer legbelső bolygója, a Merkúr, valamint az űrszonda is a kép készítésének idején messze volt a Nap–Föld egyenestől, ezért nagyobb itt a távolság.


Balra a Föld, mellette a Hold, ahogy a MESSENGER széles látószögű kamerája látta 2010. május 6-án. (Kép: NASA)

A MESSENGER (teljes nevén Mercury Surface, Space Environment, Geochemistry, and Ranging) az első űrszonda a Mariner-10 (1974-75) óta, amely meglátogatta a Merkúrt, sőt az űrtörténelemben először pályára is fog állni körülötte. Az eddigi három közeli elrepülés után a pályára állás jövő márciusban esedékes. A Földről és kísérőjéről akkor készült az itt bemutatott kép, amikor a szakemberek az egyes elméletek szerint a Nap és a Merkúr pályája között feltételezett kisbolygók, ún. vulkanoidák után kutattak a MESSENGER műszereivel.

Természetesen nem ez az első alkalom, hogy a Naprendszer távolabbi térségeibe küldött űreszközök „visszanéznek” a Földre. Korábban mi is mutattunk már be ilyen felvételeket (ld. az oldal alján).

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024