A Gemini utolsó felvonása: 40 éve repült a Gemini-12 (1. rész)
(Rovat: Mercury és Gemini - 2006.11.13 20:49.)

A NASA a Gemini program utolsó repülésére készülődött 1966 novemberében. A kísérletekre szánt pénz elfogyott, az utolsó repülésre maradt a bizonyítás a holdexpedíciókhoz létfontosságú űrséták alkalmassága ügyében.

A Gemini-11 leszállásakor már csak egyetlen dolog volt bizonytalan a Hold eléréséhez szükséges műveletekből, az űrséta. Így a soron következő, és egyben legutolsónak tervezett Gemini repülés központi témája a sikeres űrséta végrehajtása volt. Persze a legfontosabb művelet mellé még számos további próbát is terveztek: orvosi kísérleteket, kötelékrepülést egy kötéllel a Geminihez kötött Agenával, magassági rekord felállítását, mikrometeorit gyűjtést, fényképezést, stb.

A legutolsó repülésre Jim Lovellt, a Gemini-7 időtartam-rekorderét jelölte parancsnoknak a NASA. Mellé Buzz Aldrin újoncot osztották be. Buzz Aldrinra hárult a három tervezett űrséta, ezért a másodpilótát vetették alá az új földi gyakorlásoknak. A repülőgéppel előállítható súlytalansági próbák elégtelenek voltak, hiszen egyszerre csak maximum fél percre lehet súlytalanságot előállítani, ráadásul egy nap alatt sem volt több az összes gyakorlási időkeret 15 percnél. Így a NASA új módszerhez, a víz alatti gyakorlatozáshoz fordult. Az űrhivatal épített egy hatalmas víztartályt, amelybe a Gemini és Agena életnagyságú modelljét süllyesztették és az űrhajós ebben a közegben gyakorolhatta a súlytalanságban végzett műveletsort. A gyakorlás még nem volt minden. A Gemini program korábban űrsétát tett űrhajósainak ajánlása alapján egy sor további kapaszkodót szereltek az űrhajó törzsére (a Gemini-11-en még összesen 9 kapaszkodó volt, a Gemini-12-n már 44) és lábtartókat is oda, ahol az űrhajóstól bonyolultabb műveletek végzését várták.

Két halasztás után 1966. november 11-én startolt először az Agena. A pályára állás közben azonban a már oly sokszor meghibásodott rakéta ismét fityiszt mutatott gazdáinak és meghibásodott. A későbbi magasságemelő manővereket ezért már a start pillanatában törölni kellett. Másodikként Lovellék is elstartoltak. Izgalom azonban itt is támadt: 25 percig nem sikerült rádiókapcsolatot teremteni a Gemini-12-vel. Mindettől eltekintve más probléma nem volt. A kapcsolat helyreálltát követően az űrhajósok hozzáláttak a randevúkísérlethez. Amikor 120 kilométerre értek az Agenától, a radar váratlanul elromlott, veszélybe sodorva az expedíciót. A megoldás a másodpilóta volt. Buzz Aldrin olyannyira a randevú szerelmese volt, hogy az egyetemen ebből a témából doktorált akkor, amikor még a randevúra alkalmas űrhajó éppen csak épült a NASA-nál. Emellett Aldrin részt vett a randevús műveletek számításaiban és az űrhajósok számára kiadott táblázatok összeállításában. Aldrin egy szextáns és a már említett táblázatok segítségével sikeresen odanavigálta az űrhajót kézi irányítással az Agenához, amit a Gemini-7-nél alig egy évvel korábban teljes kudarc kísért.

Az összekapcsolódás után szétválasztották az űrhajót az Agenától, majd Lovell sötétben, a földárnyékban próbált dokkolni. A két szerkezet hossztengelye azonban nem volt párhuzamos, ezért a parancsnok dokkolása nem sikerült, a három dokkolóretesz közül csak az egyik ment a helyére. Némi küszködés árán sikerült csak szétválni újra a hiba folytán, de a harmadik dokkolást – ismét Aldrin irányításával – megint siker koronázta.

(Folytatjuk!)