Nyolc nap vagy halál:
40 éve repült a Gemini-5
(Rovat: Mercury és Gemini - 2005.08.21 12:06.)

A Hold eléréséhez szükséges műveletek begyakorlására szánt Gemini program Ed White űrsétájával igencsak látványos rajtot vett. A következő repülés nem ígérkezett látványosnak, „csak” az időtartam-csúcsot szerette volna elhódítani a szovjetektől.

A NASA a Geminivel kettős célt szeretett volna elérni. Begyakorolni a „holdműveleteket” és utolérni a szovjeteket. És még egy ráadás is volt a célok között: a verseny felpörgetése. Ez utóbbi érdekében a NASA-n belül kiadták a jelszót: „Start kéthavonta!” A Gemini-csapatnak amellett, hogy sohasemvolt műveleteket kellett előkészíteni, feszített tempót kellett diktálni, mivel Amerika le volt maradva a szovjetek mögött. Az Apollo-űrhajók 2-3 évvel későbbre tervezett indításáig ezt a hátrányt előnyre kellett váltani.

A Gemini-5 pedig talán éppen ennek a sietségnek vált csaknem áldozatává. A soron következő küldetést 1965. augusztus 9-re tűzték ki, de hamarosan a legénység részéről vészjelzés érkezett. Gordo Cooper parancsnok és Pete Conrad másodpilóta jelentette, hogy a felkészülésben még egyáltalán nem értek el odáig, hogy nyugodt szívvel startolhassanak. Ezért kénytelen-kelletlen átírták a forgatókönyvet. Aztán az augusztus 19-re áttett startból sem lett semmi, mert a nyárvég hurrikánjai lehetetlenné tették azt. Csak 1965. augusztus 22-én került sor az indításra.

A Gordo Cooper és Pete Conrad elé kitűzött feladat kettős volt. A küldetés első részében randevúkísérleteket kellett végrehajtani egy magukkal vitt kis eszközzel és utána 8 napot eltölteni a Föld körül keringve, hogy elhódítsák a Vlagyimir Bikovszkij (Vosztok-5) által felállított 120 órás, 5 napos időtartam-rekordot. A randevúkísérleteknél az új fejlesztésű radart akarták bevetni, amelyet a Gemini-4 űrhajósai annyira nélkülöztek, és amelynek hiánya akkor a kudarcot okozta.

A kudarc még most is kísértetként követte az amerikaiakat, melynek legfőbb oka a sietség volt. A Gemini űrhajó energiaellátását egy vadonatúj találmányra, az üzemanyagcellára bízták (mely hidrogén és oxigén reakciójából nyer áramot). A műszerek a pályára állás után szinte azonnal, már az első fordulat során azt jelezték, hogy a cellában lévő gáznyomás esik. Hiába próbálták a nyomást a visszatéréshez szükséges akkuk áramával – melegítéssel – megemelni, a hibás eszköz nem javult semmit sem. Cooper közben a műveleti utasítás szerint útjára bocsátotta a randevúkísérlethez magukkal vitt céltárgyat. A harmadik körre olyan rosszra fordult a helyzet – a kevéske energia miatt –, hogy az irányítás az űrhajó visszahozatalát kezdte fontolgatni. Ez a legrosszabb hír volt a „8 nap, vagy halál” jelmondatot választó legénység számára.

Conradék mindenképpen szerettek volna odafenn maradni, igaz az esélyeiket nagyban rontotta, hogy áram híján az új randevúradar csak holtsúly maradt, miközben a céltárgy elérhetetlenül – és persze dolgavégezetlenül – elsodródott az űrbe. Az irányítás az űrhajó gyártójához, a McDonell St. Louis-i üzeméhez fordult, ahol rohamtempóban kísérletekhez láttak a cella alsó teljesítményhatárainak kipróbálására. A döntés szerint a Gemini-5 egyelőre maradhatott az űrben. A helyzet olyannyira normalizálódott, hogy még a randevúkísérletek is előkerültek. A harmadik napon a „semmittevő” űrhajósok kipróbálhatták az ún. fantomrandevút. A kis céltárgy már ki tudja hol járt, ezért Buzz Aldrin, újonc űrhajós – az űrbéli randevú elméleti szakértője – kidolgozott egy eljárást, miszerint elég kinevezni az űr egy közönséges pontját célpontként és a randevú kipróbálható.

A fantomrandevú teljes sikerrel járt, a NASA ezzel a repüléssel – elvileg – az űrrandevú technikáját kipróbáltnak tekinthette és a következő repüléseken igazi, űrhajók közötti találkozásokkal kísérletezhetett. Az energiahiány továbbra is problémát okozott, mivel a minimumon üzemelő cellák csak az éppen szükséges áramot szolgáltatták, a legtöbb kísérlet elmaradt. A végcél, a 8 nap azonban nem tűnt kivihetetlennek, mindössze az űrhajósok unatkoztak jobban a kelleténél. Egyedül az űrhajósok életfunkcióinak vizsgálata működött tökéletesen, de a hosszútávú repülésekkel kapcsolatos fiziológiai tapasztalatokra is alapvető szükség volt, így az űrhajósok maradtak. Kényelmetlenségek persze voltak. A Geminiben két embert zártak össze egy akkora helyen, hogy azok még a lábukat sem igazán tudták kinyújtani rendesen, ráadásul a rádió állandóan utasításokat harsogott, így az éppen pihenni próbáló űrhajósnak lehetetlen körülményeket teremtettek a műveleti szabályok.

Cooper és Conrad végül „kihúzta” a 8 napot, amivel a Gemini-5-öt már sikeresnek kiálthatta ki a NASA. Az időtartamcsúcs meglett, valamilyen szinten a randevúval is továbbléptek. McDivitték teljesítménye kevés lett volna egy igazi randevúhoz, Cooperéké már legalább megkockáztathatóvá tette a kísérletét. Jöhetett a Gemini-6, a világ első űrrandevúja. (Képek: www.spaceflight.nasa.gov)