Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Űrakadémia 4.0
(Rovat: Korszerű oktatás, Hazai kutatóhelyek és űripar , Álmuk a világűr - 2018.08.11 06:15.)

Űroktatás, avagy kerekasztal-beszélgetések egy négyszögletű kérdéskörben, a MANT negyedik nyári Űrakadémiáján.

2018 augusztusának első hétvégéjén rendezték immár negyedik alkalommal a 18–35 év közötti fiataloknak szóló Űrakadémiát. A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) és a Space Generation Advisory Council (SGAC) által közösen szervezett rendezvényen idén az űroktatás kérdésköre került terítékre. A mintegy huszonöt, űrtevékenységért lelkesedő vagy abban akár már egy ideje jártas fiatal több kerekasztal-beszélgetés során ismerhette meg hazai kutatók, egyetemi oktatók és ipari képviselők álláspontját egy lehetséges magyarországi űrképzés kapcsán, majd formálhatták meg ajánlásukat ennek és saját tapasztalataik fényében.


A négy napos rendezvényt Külgazdasági és Külügyminisztérium képviseletében Horvai Ferenc, űrkutató, csillagász nyitotta meg. Ezt követték az esemény első felében azok a kötetlen kerekasztal-beszélgetések a szakértőkkel, amelyeken a résztvevők bepillanthattak az űroktatással kapcsolatos nehézségek kulisszatitkaiba.

Az egyetemi szerepvállalás kérdéseinek megvitatásakor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet (BME) dr. Kovács Kálmán, az Egyesült Innovációs és Tudásközpont (BME EIT) igazgatója és dr. Csurgai-Horváth László, a Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék munkatársa, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemet (ELTE) dr. Lichtenberger János, a Geofizikai és Űrtudományi Tanszék munkatársa, az Óbudai Egyetemet (ÓE) pedig dr. Földváry Lóránt, az Alba Regia Műszaki Kar munkatársa képviselte.

A magyarországi űripar szereplői közül Solymosi János, a BHE Bonn Hungary Electronikai Kft. űrtechnológiai igazgatója, Horváth Gyula, a C3S ügyvezető igazgatója és Vizi Pál Gábor, az SGF Technológia Fejlesztő Kft. munkatársa által nyerhettek a jelen lévők hasznos információkat a hazai cégek munkaerő-igényeiről és a lehetséges, oktatásban nyújtott együttműködési kapacitásáról.

Kutatói oldalról dr. Opitz Andrea, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontjának munkatársa és dr. Werner Norbert, az ELTE Atomfizikai Tanszékének munkatársa meséltek külföldi és hazai élményeikről, tapasztalataikról. A műszaki szekció szakértői Horváth Márk, az Óbudai Egyetem Mikroelektronikai és Technológiai Intézetének oktatója, Makkai Hunor, a ThalesNano Zrt. és Vizi Pál Gábor, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontjának képviselője nyújtottak hasznos útmutatást az űroktatás iránya tekintetében.

Ezen kívül az Európai Űrügynökség (ESA) European Space Operation Centre (ESOC) magyar munkatársait – dr. Facskó Gábort, dr. Jesch Dávidot, Varga Gábort illetve Geda Mártont – is sikerült egy videóhívás erejéig elérnünk, akik a külföldi lehetőségeket vázolták fel a résztvevők számára, és hogy milyen területekre keresnek szakembereket az ESA berkein belül, illetve hogy milyen képességek lehetnek rendkívül hasznosak és előnyösek egy ottani állásra való jelentkezésnél.


Az űrtevékenység hazai és nemzetközi állásának alapos megismerése után a fiatalok kisebb csoportokban álltak neki a különböző kérdéskörök megvitatásának. Az igen intenzív szakmai diszkussziók során számos lehetőség merült fel, kezdve egy kétéves MSc képzéstől egészen az ennek előkészítését jelentő egyéb oktatási, ismeretterjesztési és űrtevékenységet népszerűsítő feladatokig, úgy mint például rövid nyári képzésekre, kiegészítő diplomákra való lehetőségek kialakítása. A résztvevők az ajánlást végső formájában még augusztus folyamán tervezik elkészíteni. Ezt többek között az októberben esedékes Űrkutatás Napján fogják ismertetni a hazai űrtevékenységben érdekelt szereplőknek.

A négy nap alatt végzett rengeteg munka mellett fakultatív kikapcsolódási lehetőségek is színesítették a programot. A csillagászati és űrtevékenységgel kapcsolatos kvízjáték mellett a szerencsés időjárás révén csillagászati bemutatókra is volt lehetőség, sőt mi több, még a Nemzetközi Űrállomással is sikerült egy közös csoportképet készítenie a résztvevőknek.


Összességében egy izgalmas, dinamikus és mindenképpen hasznos hétvégét tölthettek el Gödöllőn az űrért rajongó fiatalok.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024