Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Két újabb Galaxy
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást, SpaceX - 2022.11.13 06:15.)

Az Intelsat kereskedelmi távközlési műholdjai egy Falcon-9 rakétával álltak pályára.

A Galaxy-31 és -32 jelzésű űreszközök a geostacionárius pálya felé tartanak. Indításukra november 12-én magyar idő szerint 17:06-kor kerítettek sort a floridai Cape Canaveral 40-es starthelyéről. A tervekben eredetileg még november 8-i start szerepelt, de az időjárás kedvezőtlenre fordult, mivel a Nicole nevű szubtrópusi vihar megközelítette Florida keleti partvidékét. A vihar elvonulásáig a műholdakat inkább fedél alatt tartották. (Érdekes ugyanakkor, hogy a NASA ennek ellenére nem hagyta félbe az Orion űrhajó Artemis-1 indításának előkészületeit. A SLS rakétát nem sokkal korábban – újból – kiszállították a szerelőcsarnokból a Kennedy Űrközpont szomszédos 39B startállásába, hogy a Hold megkerülésére készülő küldetés november közepén végre elindulhasson. Jelenleg azt vizsgálják, tett-e valamilyen kisebb kárt a hurrikán a szerkezetben.)

Az Intelsat műholdjai most elnyúlt átmeneti pályára kerültek, ahonnan saját hajtóműveik emelik meg a pályamagasságot kb. 36 ezer km-re és alakítják ki az egyenlítői sík közelében a geostacionárius körpályát. Ez két hétbe kerül majd. A Falcon-9 rakéta kiürült első fokozatát (a 14. alkalommal repült B1051-est) ezúttal nem hozták vissza, valahol az óceán fenekén végezte. A megrendelő külön felárat fizetett a SpaceX-nek, hogy a teljes hajtóanyag-mennyiség elhasználásával inkább minél nagyobb pályamagasságot érjenek el a műholdak. Ezzel hónapokkal lerövidíthető az időtartam, amíg üzembe állítják őket – és feltehetően hasznos élettartamuk is hosszabb lesz 15 évnél, hisz több hajtóanyag marad rajtuk a pályaigazításokhoz.


A Galaxy-31 (balra) és Galaxy-32 (jobbra), még a gyártó Maxar üzemcsarnokában (Palo Alto, Kalifornia), a starthelyre való októberi elszállításuk előtt. A két műhold elsősorban videós adatátviteli szolgáltatást nyújt majd amerikai felhasználóknak. (Kép: Maxar Technologies)

Az Intelsat Galaxy-31 és -32 műholdjai már a műholdas műsorszórásra engedélyezett új, szűkített amerikai C-sávú spektrumkiosztást használják, ahogy az októberben ugyaninnen felbocsátott Galaxy-33 és -34 is. A piac másik meghatározó műholdas távközlési szolgáltatója, a SES ugyancsak pályára állított már ilyen típusú távközlési űreszközt, eddig összesen három darabot. A sor pedig tovább folytatódik.

A Galaxy-31 a 121° nyugati hosszúság fölötti pozícióba tart, ahol a 2003 óta szolgló Galaxy-23-at váltja. A másik frissen felbocsátott műhold, a Galaxy-32 pedig 91° nyugati hosszúságnál a 2007-ben indított Galaxy-17 feladatait veszi át.


A Galaxy-31 (alul) és Galaxy-32 (felül) a startra való előkészületek során, mielőtt rájuk került volna a Falcon-9 rakéta orrburkolata a SpaceX Cape Canaveral-i szerelőcsarnokában. (Kép: Intelsat)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024