Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

OneWeb: a konkurenciával repülnek
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást, SpaceX - 2022.03.22 07:15.)

Alig több mint két héttel a Szojuz indítások ellehetetlenülése után a OneWeb meg is találta, kivel indítja további műholdjait: a SpaceX-szel!

Mint jól ismert, a londoni székhelyű cég, amely alacsony pályás internetszolgáltató műholdrendszer megvalósításán dolgozik, már idén szerette volna kiépíteni a rendszer első lépcsőjét. Az Arianespace céggel 2015-ben kötött szerződésük alapján minden starthoz orosz Szojuz hordozórakétákat használtak volna, három különböző indítóhelyről (Kourou, Vosztocsnij, Bajkonur). A tervezett 648 darab OneWeb holdból eddig 428 állt pályára, de közbeszólt az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború és emiatt a gazdasági kapcsolatok megszakítása. Amint arról a hónap elején mi is beszámoltunk, a Roszkoszmosz nem járult hozzá a következő starthoz, pedig a rakétát már felállították a bajkonuri indítóhelyen. A OneWeb azóta eltávozott Bajkonurból, a hátra levő 220 holdjának felbocsátására tervezett hat ottani start (öt plusz egy a tartalékoknak) pedig ellehetetlenült.

A cég aktívan keresni kezdte, hogy milyen alternatív megoldás lehetséges a vészhelyzetben, ami biztosítaná, hogy ne késsenek túl sokat a globális lefedettséget nyújtó szolgáltatásuk beindításával. Az indítási piacon kézenfekvőnek tűnhetett a SpaceX Falcon-9 rakétáihoz fordulni. Egyrészt a Falcon-9 árai kedvezőek, a rakéta megbízható, nagy számban indítják, raktáron van számos újra hasznosítható első fokozat. Ráadásul a OneWeb műholdjait a floridai Kennedy Űrközpont tőszomszédságában (!) felépült üzemben szerelik össze. Ha még onnan is indulnának a világűrbe, akkor megtakaríthatnák a bizonyára tetemes szállítási költségeket egy-egy másik földrészre.

Ugyanakkor a SpaceX maga is egy internetszolgáltató műholdsereg, a Starlink kiépítésén dolgozik, ezért nem feltétlenül érdekelt a többé-kevésbé konkurens rendszer megvalósításához segítséget nyújtani. Az üzlet azonban üzlet. Tegnap bejelentették, hogy a OneWeb megegyezett a SpaceX-szel, mint indítási szolgáltatóval: az ő rakétáikkal bocsátják fel a műholdakat. A megállapodás részleteiről egyelőre nem sokat tudni. A OneWeb közlése szerint az első start még az idei év vége előtt megtörténik; a szóhasználat legalábbis arra utal, hogy lesz belőlük több is (a pontos szám azonban nem ismert). Neil Masterson, a OneWeb vezérigazgatója mindenesetre köszönetet mondott a SpaceX-nek a segítségért, ami szerinte annak a jele, hogy mindkét vállalkozás hisz a világűrben rejlő „korlátlan lehetőségekben”.


36 OneWeb műhold előkészítése az indításra Vosztocsnijban, még tavaly. (Kép: Roszkoszmosz)

A hordozórakéta feltehetőleg Falcon-9 lesz, de hogy honnan (Floridából és/vagy Kaliforniából) indulnának, és egyszerre hány OneWeb hold fér rájuk, arról nem közöltek részleteket. A Szojuzokkal korábban egyszerre általában 34–36 OneWeb műhold jutott pályára. Tömegük egyenként 147 kg. A Starlink holdak nagyobb tömegűek, és 50 körüli számban is felférnek egy Falcon-9-re. Elvileg nagyobb adagokat is elbírna a OneWeb űreszközeiből a Falcon-9, mint amekkorákat a Szojuz. Ugyanakkor nem csak a tömeg a meghatározó, hanem a kezdeti pálya, és az is, hogy a OneWeb holdakhoz készült, legfeljebb 36 holdat feltételező adaptereket már valójában legyártották, csak a Falcon-9-hez kell azokat illeszteni.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024