Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

36 Vosztocsnijból
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást, A hónap száma - 2021.10.15 07:15.)

A címben szereplő szám és starthely alapján gyakorlott olvasóink már tudhatják is, hogy a OneWeb műholdrendszere bűvült megint újabb tagokkal.

A londoni székhelyű cég internetszolgáltatásra készülő műholdseregének legújabb 36 tagja az orosz távol-keleti Vosztocsnijból állt pályára egy Szojuz-2.1b rakétával október 14-én, magyar idő szerint 11:40-kor.


A OneWeb műholdjai a vosztocsniji szerelőcsarnokban, a 11-edik start előkészületei során. (Kép: Roszkoszmosz)

Az indítás után közel négy óra elteltével a Fregat végfokozat a számukra kijelölt 450 km magas poláris pályára helyezte a OneWeb összes új műholdját. Az űreszközök egymás után következő négyes csomagokban önállósultak. Saját ionhajtóműveik működtetésével megkezdik pályamagasságuk megemelését 1200 km-re, ahonnan a szolgáltatást nyújtják majd.

Hétfőn – aznap, amikor a 36, kisebb hűtőszekrénnyi méretű műholdat indító rakétát kivitték a startállásba – a OneWeb bejelentette, hogy tárgyalásokat folytatnak arról, hogy a későbbiekben indiai hordozórakétákat is használjanak a műholdsereg bővítésére. Ennek érdekében szándéknyilatkozatot írtak alá a NewSpace India céggel, amely az Indiai Űrügynökség (Indian Space Research Organization, ISRO) kereskedelmi ága. Ha minden a remények szerint alakul, akár már jövőre indulhatnak OneWeb holdak Indiából. A szélessávú kereskedelmi műholdas internetszolgáltatásra készülő cég meghatározó tulajdonosai között a brit kormányzat mellett egyébként a Bharti Global indiai távközlési vállalat is szerepel.

Jelenleg egy 2015-ben kötött, majd később módosított szerződés alapján a OneWeb startjait a francia Arianespace cég szervezi, orosz Szojuz rakétákkal, háromféle indítóhelyről (Vosztocsnij mellett a kazahsztáni Bajkonurból és a Francia Guyanában fekvő Kourou-ból). A mostani alkalom volt a 11. ilyen indítás. Ezzel 2019 februárja óta immár összesen 358 OneWeb hold került Föld körüli pályára. A még hátralevő Szojuz indítások elegendőek lesznek a rendszer első generációja 648 műholdjának felbocsátásához. De a nagyobb internetes adatforgalom kezelésére már tervben van a bővítés, így idővel a OneWeb akár több ezer műholddal szolgálhatja majd ki megrendelőit.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024