Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

SXM-8
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást, SpaceX - 2021.06.06 12:15.)

Tavaly december után megint a SiriusXM egyik új rádiós műsorszóró műholdját indított a SpaceX Falcon-9 rakétája.

A startra a floridai Cape Canaveral bázis 40-es indítóhelyéről került sor, nem egészen három nappal azután, hogy a NASA Kennedy Űrközpontjának szomszédos 39A startállásából egy másik Falcon-9-cel elindult egy Dragon teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomás felé. Míg akkor vadonatúj gyártású első rakétafokozatot használtak – idén egyébként első alkalommal –, addig az SXM-8 műholdat egy már használt fokozat segített a világűrbe juttatni. Ez most harmadszorra repült (tavaly novemberben és idén áprilisban egyébként űrhajósokat szállító Crew Dragonokat indított). A start pontos időpontja június 6-án, magyar idő szerint 6:26-kor volt (helyben nem sokkal éjfél után). A SpaceX Falcon-9 rakétáit ebben az évben összességében már a 18. alkalommal használták.


(Kép: Stephen Clark / Spaceflight Now)

A most felbocsátott SXM-8 felépítésében megegyezik az ugyancsak egy Falcon-9-cel, 2020 decemberében pályára állított SXM-7 műholddal, gyártója a Maxar. Bár az akkori start a SpaceX szempontjából sikeres volt, magával a műholddal már nem volt akkora szerencséje az üzemeltetőnek. A fedélzeti kommunikációs berendezések meghibásodása miatt ugyanis a vadonatúj űreszközt végül kénytelenek voltak használhatatlannak minősíteni. A SiriusXM vállalat erre az eshetőségre 225 millió dolláros biztosítással rendelkezett. A cég továbbá gyártót keres a tönkrement SXM-7 pótlására. Rövid távon szerencsére nem számítanak rá, hogy a szolgáltatásaik színvonala csökkenne. A 85°-os nyugati hosszúságnál levő pozícióban leváltani kívánt, 2005-ben indított SXM-3 továbbra is működőképes, sőt a várakozások szerint még több éven át az is marad.

A gyártó Maxar sem járt jól az SXM-7 elvesztésével. Egyrészt nem kapták meg az utolsó 28 millió dolláros részletet, amely akkor lett volna aktuális, ha az űreszközt sikeresen átadják üzemeltetésére. Másrészt 3 milliót emésztettek fel a már pályán levű műhold megmentésére tett erőfeszítések.


A Maxar 1300-as műholdplatformjára épült, 7 tonna induló tömegű SXM-8 a Föld körül, kinyitott napelemtáblákkal és antennával. (Fantáziakép: Maxar)

A SiriusXM digitális rádiós műsorszóró szolgáltatást nyújt észak-amerikai előfizetőknek, akiknek a vételhez nincs szükségük nagyméretű antennákra, így például mozgó járművekben is élvezhetik az adást. Ezért a geostacionárius pályán keringő műholdjaikra nagy átmérőjű S-sávú antennákat szereltek fel. Az SXM-8 a tervek szerint az elöregedő, immár 15 éve indított SXM-4 feladatait veszi majd át. Ez utóbbi műhold is rendben végzi még a dolgát, így vannak tartalékok a SiriusXM műholdrendszerében. Ráadásul rendelkezésre áll még a 2010 óta (!) pályán levő, de tartalékban tartott SXM-5 is.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024