Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Kilenc hónap után újra OneWeb
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást, Üzlet és munkahely - 2020.12.18 13:50.)

Csődhelyzet miatt hosszú kihagyással, de ismét pályára állt egy adag alacsony pályás távközlési hold a OneWeb rendszerébe.

A műholdakat ezúttal az orosz távol-keleti Vosztocsnij űrközpontból indították egy Szojuz-2.1b rakétával és Fregat végfokozattal. A start időpontja december 18-án, magyar idő szerint 13:26 volt.


A 36 OneWeb műholdra rákerül a rakéta orrkúpja a szerelőcsarnokban. (Kép: Roszkoszmosz)

A OneWeb célja – a SpaceX jól ismert, ütemesen épülő Starlink műholdrendszeréhez hasonlóan – szélessávú, globális lefedettségű internetszolgáltatás biztosítása alacsony Föld körüli pályákon elhelyezett, a bolygónk környezetét behálózó műholdsereggel. Januárban, a 2020-as évre szóló előretekintésünkben még azt írtuk, hogy a OneWeb rendszerét, „amelyhez egyszerre 34–36 darab műhold kerül majd pályára Szojuz hordozórakétákkal, egész éven keresztül akár 12 alkalommal, három különböző indítási helyszínnel (Bajkonur, Vosztocsnij, Kourou)” építik ki. Arról is szó volt, hogy az utolsó negyedévre várható az új európai Ariane-6 rakéta bemutatkozó repülése, szintén OneWeb műholdakkal – de ez már nem aktuális, és az Ariane-6 startja is 2021-re csúszott.

A OneWeb csoportos műholdindításainak sora meg is kezdődött, az első 34-es adagot február elején bocsátották fel Bajkonurból, aztán március vége felé egy hasonló startra került sor. Ekkor viszont már lehetett tudni, hogy a cég csődközelbe került. A 650 darabos műholdsereget vizionáló londoni székhelyű cég márciusban csődvédelembe menekült, a startok sorozata megszakadt. Nem tudtak elég befektetőt és előfizetőt bevonni a tervezett rendszer kiépítésébe és üzemeltetésébe. A mentőöv a nyáron érkezett, amikor július elején a brit kormány bejelentette, hogy az indiai székhelyű, de brit érdekeltségekkel is rendelkező Bharti Enterprises Ltd. vállalattal felesben 1 milliárd dollárért felvásárolja a brit–amerikai OneWeb céget. Őszre kiderült, hogy folytatódik a műholdak pályára állítása, a műveleteket szervező Arianespace céggel sikerült módosítani a szerződést. Ennek a megújított megállapodásnak a keretében bocsátották most fel Vosztocsnijból a 36 műholdat.

A korábban már pályára állított 6+34+34=74 OneWeb holddal együtt tehát a mostaniakkal együtt már 110 darabot indítottak, a sorozat jövőre folytatódik. A cég már így is a harmadik legnagyobb működő kereskedelmi műholdflotta fölött rendelkezik. A műholdas internetszolgáltatás piacán nagy versenytárs SpaceX időközben több mint 900-ra duzzasztotta Starlink műholdseregének létszámát és már folyik a szolgáltatás béta-tesztelése is. A megcélzott felhasználók azok, akikhez nem jutnak el a földi kiépítésű szélessávú hálózatok, de kereskedelmi és katonai hajók, repülőgépek kiszolgálásáról is szó van. Más vállalatok, mint az Amazon és a Telesat is készülnek betörni erre a piacra, de műholdakat egyelőre még nem állítottak pályára a tervezett rendszereikhez. A OneWeb tehát a kilenc hónapos kihagyás ellenére is másodikként követi a SpaceX-et a kereskedelmi szolgáltatás bevezetéséhez vezető úton.

A OneWeb floridai leányvállalata, a OneWeb Satellites által futószalagon épített, egyenként 147,5 kg tömegű műholdak xenonnal működő ionhajtóműveket használnak a pályamagasságuk megemelésére. A konstelláció tagjai 1200 km-rel a felszín fölött működnek majd. A kommunikációt a felhasználókkal, illetve a földfelszíni állomásokkal Ku- és Ka-sávban végzik. Energiával való ellátásukról napelemtáblák gondoskodnak.


(Fantáziakép: nasaspaceflight.com)

A megújított startszerződés értelmében még 15 Szojuz rakétaindítás hiányzik a OneWeb teljes műholdseregének „hadrendbe állításához”. Ezeket Vosztocsnijból, a kazahsztáni Bajkonurból és a francia-guyanai Kourouból intézik majd, 2021 és 2022 folyamán. Ha minden jól megy, a jövő év végére elkezdhetik a kísérleti internetszolgáltatásukat, ha egyelőre nem is globális lefedettséggel, de egyes kijelölt északi régiókban.


(Kép: OneWeb / Roszkoszmosz)

A mai esemény érdekessége, hogy az épülő orosz távol-keleti űrközpontból ez volt az első kereskedelmi műholdindítás. A legújabb orosz starthelyről eddig 2016 óta öt alkalommal indítottak Szojuz rakétákat, de mindegyiket az állami (szövetségi) űrprogram keretében.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024