Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Kínai start Hosszú Menetelés-11-gyel
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást, Kínai műholdak - 2018.12.23 13:15.)

A négyfokozatú, szilárd hajtóanyagú rakéta kis műholdakat állított pályára, az egyik egy több mint 150 eleműre tervezett kommunikációs rendszer előfutára.

A start Csiucsüanból (Jiuquan) egy mobil indítóállásról történt, magyar idő szerint december 22-én 0:51-kor. Kínából idén ez volt a 37. űrindítás, amivel jócskán túlteljesítették a korábbi éves rekordot, a 2016-ben elért 22-t. Sőt valószínűleg még nem is a mostani volt a legutolsó, ha legalább egy megvalósul a tervekben december végéig még szereplő három (!) másik közül.

A 2015-ben bemutatkozott, most ötödször használt Hosszú Menetelés-11 hordozórakéta egyik utasa az első Hungjün (Hongyun) távközlési műhold volt. A CASIC (China Aerospace Science and Industry Corporation) által fejlesztett rendszer célja szélessávú lefedettséget biztosítani az egész Földön, beleértve a sarkvidéki területeket is, ahol jelenleg gondot okoz a műholdas kommunikáció és az adatátvitel.

A projekt tervével 2016-ban álltak a nyilvánosság elé. A rendszerbe összesen 156 műhold tartozna, amelyek alacsony (kb. 1000 km-es magasságú) pályákon elosztva keringenének a Föld körül. Minden egyes műhold másodpercenként 500 megabájtos adatátviteli kapacitással rendelkezne. Az egész 2022-ben állhatna üzembe, de előtte a most felbocsátott űreszközzel tesztelni fogják a technológiai megoldásokat. Ha minden beválik, 2020 végéig még négy hasonló műhold következik, amelyekkel a hálózat működését próbálják ki. A rendszer kiépítése a sikeres tesztek után kezdődhet.

Egyes (máshol egyelőre meg nem erősített) források szerint a Hongjün-1 mellett a rakéta többi utasa a Csuhaj-1 (Zhuhai-1) kereskedelmi földmegfigyelő műholdrendszer újabb öt tagja volt. Az előző hasonló adag szintén egy Hosszú Menetelés-11-gyel állt pályára, idén áprilisban. A Csuhaj-1 OHS típusú, 32 színben érzékelő optikai–infravörös kamerákkal felszerelt holdjaiból négyet bocsátottak most fel (az ötödiktől a nyolcadikig, 2E-től 2H-ig futó jelöléssel). A Csuhaj-1 OVS videós sorozatból egy (2B) állt pályára.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024