Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Lehet 20 százalékkal olcsóbban?
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást, Üzlet és munkahely - 2015.12.16 07:15.)

Az Eutelsat versenyképessége növelése érdekében 20%-kal akarja csökkenteni műholdjai költségét. Első lépésként ionhajtóművekkel szerelik fel a műholdjaikat.

Az ionhajtómű, vagyis az elektromos meghajtás mintegy 40%-kal csökkenti a műhold induló tömegét. Igaz, hogy a hagyományos kémiai hajtóművekkel működő műholdak az indításuk után néhány hét alatt elérik a geoszinkron pályát, és azon a kívánt pályapozíciót, az ionhajtóművel ez több hónapig tart, ami bevételkiesést okoz, de az Eutelsat főmérnöke szerint az üzleti mérleg még így is pozitív.


Az ionhajtóművel felszerelt, 2015 márciusában indított Eutalsat–115 West B induló tömege 40%-kal kisebb a kémiai hajtóművekkel felszerelt elődeinél, viszont az ionhajtóművel csak több hónap alatt éri el a kívánt pályapozíciót. (Kép: Eutelsat)

A kisebb induló tömeg lehetővé teszi, hogy a szervezet távközlési műholdjait ne csak Ariane–5 hordozórakétával lehessen indítani, hanem a piaci versenybe a SpaceX is beszállhasson. Az Ariane–5 rakétával egyszerre két távközlési műholdat lehet pályára állítani, az orrkúp felső részében egy nehezebbet, alatta egy könnyebbet vihet fel a rakéta. A SpaceX a Falcon–9 rakétáját kimondottan a könnyebb távközlési műholdak pályára állítására specializálta, idén márciusban a rakétával indított két műhold egyike már az Eutelsaté volt. Az Eutelsat kisebb tömegű műholdjai már az Ariane–5 – olcsóbb – alsó fülkéjében vagy a Falconon egyaránt elhelyezhetők. Az Arianespace éppen a Falconnal folytatott piaci verseny miatt csökkentette az alsó rekeszben az indítás árát. A most épülő Eutelsat–172B az Ariane–5 alsó rekeszében 30%-kal olcsóbban fog indulni, mintha a felső fülkébe kellett volna tenni.

A távközlési műholdak költségének 50%-át teszi ki magának a műholdnak a megépítése, 30%-a a pályára állítás díja, a további 20%-ot pedig biztosításra és egyéb járulékos költségekre kell fordítani. Ennek megfelelően a pályára állítás költségének 30%-os csökkenése a teljes költség 10%-os csökkenését eredményezi. További megtakarítást jelent, hogy míg a kémiai hajtóművek átlagosan 15 évig maradnak működőképesek, az ionhajtómű várhatóan 18 évig, vagyis 20%-kal tovább. A működési idő 20%-os megnövelése összességében további 10% megtakarítást jelent, így áll össze a teljes, 20%-os megtakarítás.


Az Eutelsat 4 millióról 1 millió euróra akarja csökkenteni az 1 Gb/s adattovábbítási sebességre jutó költségeit. Ennek csak az első lépése az ionhajtóművek használatával elért 20%-os költségmegtakarítás. (Kép: Eutelsat)

Versenytársaihoz hasonlóan az Eutelsat is egyre nagyobb teljesítményű műholdak indítására törekszik. Azért, hogy a földi szolgáltatókkal szemben is versenyképes maradjon, a teljes költségeit 1 gigabit/másodperc adattovábbítási sebességre vonatkoztatva 1 millió euró alá akarja szorítani. Az Eutelsat 2011 óta üzemelő Ka-Sat jelű, 90 Gb/s adatsebességű műholdjánál jelenleg az 1 Gb/s-ra eső költség 4 millió euró. A Thales Alenia Space-nél épülő, 2019-ben pályára állítandó afrikai szélessávú műholdnál ez a fajlagos költség már csak 1,33 és 2 millió euró között lesz. A további megtakarítást eredményező tényezők között az Eutelsat főmérnöke a 3D nyomtatást, a nagyobb frekvenciájú Q- és V-sávok használatát, a gallium-nitrid alapú erősítők használatát, valamint hosszabb távon az optikai adatátvitelt említette.


A SpaceX által indított első Eutelsat műhold startja 2015. március 4-én. (Kép: SpaceX)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024