Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Telstar-12V
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást - 2015.11.25 07:15.)

A kanadai Telesat megbízásából japán H-2A hordozórakétával állt pályára a távközlési hold.

A Telstar-12V (Telstar-12 Vantage) november 24-én, magyar idő szerint 7:50-kor indult a Tanegashima űrközpontból. A 4,9 tonna tömegű űreszköz a 36 ezer km-es geostacionárius körpálya felé tartott. A H-2A rakéta ezúttal új, eddig nem látott képességeit is bemutatta. Lehetővé tették, hogy a második fokozat három különböző időpontban is működésbe lépjen. Így nem az általában szokásos nagyon elnyúlt átmeneti pályára került a műhold, hogy onnan saját hajtóműveivel alakítsa ki a végső pályát. A felemelkedés után mintegy 4,5 órával a H-2A rakéta a végleges pályához közelebb engedte el a hasznos terhét. A manőverezésre szolgáló fedélzeti hajtóanyagból így sokkal kevesebb fogy majd a pálya kialakításakor, ami megnövelheti az űreszköz várható élettartamát. Az esemény másik különlegessége, hogy a 2001 óta használatban levő, már 28 startot végrehajtott H-2A rakéta most először (!) indított kereskedelmi megrendelésre geostacionárius távközlési holdat. Korábban lényegében csak japán állami megbízásokat látott el, egy-egy alkalommal legfeljebb másodlagos hasznos terheket vitt magával kereskedelmi alapon.


A Telstar-12V műhold. (Kép: Airbus Defence and Space)

Az űreszköz megépítésére az EADS Astrium cég (mai nevén Airbus Defence and Space) 2013-ban nyerte el a megbízást a kanadai műholdüzemeltetőtől. Az Eurostar E3000-es platformra épült Telstar-12V a 15° nyugati hosszúság fölött állomásozik majd, leváltva az 1999-ben még Orion-2 néven indított Telstar-12 műholdat. Fő feladata adatátjátszás, tervezett működési élettartama minimum 15 év.


A Telstar-12V lefedettségi térképe Észak- és Dél-Amerika, Európa, a Közép-Kelet és Afrika régióit mutatja. A műhold kiszolgálja majd a forgalmas tengeri útvonalakon közlekedő hajókat a Karib-, a Földközi- és az Északi-tengeren, valamint az Atlanti-óceán déli részén. (Kép: Telesat / Google)

Az új távközlési hold transzponderei mind a Ku-sávban üzemelnek, részben kiterjedtebb, regionális lefedettséget, részben pedig kisebb méretű, nagyobb adattovábbítási sebességet nyújtó nyalábokkal.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024