Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Ideges az Intelsat
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást, A nemzetbiztonságért - 2015.10.16 13:15.)

A távközlésiműhold-üzemeltető cég két geostacionárius űreszköze között, veszélyes közelségben hónapokig „parkolt” egy rejtélyes orosz katonai műhold.

Az aggodalomra okot adó helyzet öt hónapon át tartott. A titkos célú orosz Lucs (vagy más néven Olymp) műhold 2014. szeptember végén startolt Bajkonurból, egy Proton-M rakétával. A pályára állása után néhány hónappal aztán „megtalálták a helyét”, méghozzá a 36 ezer km magasan húzódó geostacionárius pályaíven Afrika legnyugatibb csücskétől délre, az Egyenlítő és a 18,2° nyugati hosszúsági kör fölött állomásozó Intelsat-7 és a 18° nyugati hosszúságnál levő Intelsat-901 között félúton. Előfordult, hogy a 18,1° nyugati hosszúsághoz irányított orosz műhold 5-10 km-es távolságon belül került az Intelsat holdjaihoz, ami már igen kockázatosnak számít az ütközés veszélye szempontjából.


A 2014 szeptemberében indított orosz geostacionárius műhold hét hónappal később pontosan az Intelsat-7 (a fenti fantáziaképen) és az Intelsat-901 közé manőverezte magát. (Kép: SSL)

Még aggasztóbb volt az együttműködés teljes hiánya, vagyis hogy a kereskedelmi műholdüzemeltető semmilyen tájékoztatást vagy információt nem kapott az orosz féltől, még a kérései ellenére sem. Bár az Intelsat műholdak távközlési szolgáltatásait nem zavarta a közelben levő másik űreszköz, ez nyilvánvalóan nem az a felelős hozzáállás, amivel az ügyeket intézni kellene a világűrben (vagy akár másutt is). Naivitás volna azt hinni, hogy a mostani volt az első incidens, aminek során egy idegen katonai műhold megközelítette egy másik üzemeltető eszközét a Föld körüli pályán. A történtek felvetik a kérdést, hogy vannak-e nemzetközi jogi eszközök a műholdüzemeltető cégek kezében a hasonló események elkerülésére. A szintén kevéssé megnyugtató válasz, hogy nem igazán... Legfeljebb a saját országuk kormányzatát kérhetik meg a fellépésre. Az Intelsat és az amerikai védelmi minisztérium közt valóban élénk konzultációkat váltottak ki az események. Az összesen 75 tagból álló műholdflotta fölött rendelkező Intelsat korábban még sosem került ilyen helyzetbe.

Az esemény néhány hónappal azután történt, hogy az Amerikai Légierő megfigyelés alatt tartott két másik orosz műholdat, a Kozmosz-2499 és Kozmosz-2504 jelűeket. Ezek elvileg alkalmasak lehetnek más pályán levő műholdak megsemmisítésére, bár erre a manőverezési képességeiken túl semmi más konkrét információ nem utal. A Lucs – nem tévesztendő össze a hasonló nevű orosz polgári geostacionárius távközlési műholdrendszer tagjaival – feladata természetesen nem nyilvános, de elemzők rádiós kémműholdnak gyanítják.

Az Intelsat egyébként egyike annak a néhány műholdas cégnek, amelyek kísérleti jelleggel együttműködnek, információkat cserélnek az Amerikai Légierővel. A program célja, hogy az amerikai katonai űrirányításnak közvetlenebb rálátása legyen a kereskedelmi műholdak üzemeltetésére.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024