Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Bolíviai műhold indult Kínából
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást, Kínai műholdak - 2013.12.21 15:15.)

A dél-amerikai ország első távközlési holdja a spanyol gyarmatosítók elleni függetlenségi harc egyik 18. századi hőséről kapta a nevét.

A Túpac Katari műhold (más jelöléssel TKSAT-1) magyar idő szerint december 20-án 17:42-kor emelkedett a magasba Kínából, a Szecsuán tartományban fekvő Hszicsang űrközpontból. Az 5,2 tonnás, geostacionárius pályára szánt űreszközt egy Hosszú Menetelés-3B hordozórakéta indította. Az eseményen személyesen is megjelent Evo Morales bolíviai elnök. A kína állami hírügynökség szerint ez volt az első alkalom, hogy egy külföldi államfő műholdindításon vett részt Kínában.

A Túpac Katari kínai gyártmány, tervezett élettartama 15 év. A két ország három évvel ezelőtt, 2010 decemberében állapodott meg a gyártásáról. A 302 millió dollárnak megfelelő költségeket a bolíviai kormányzat, illetve a Kínai Fejlesztési Bank állta. A műhold a start után néhány héten belül éri el a működésére kijelölt pozíciót 87,2° nyugati hosszúság fölött. A szükséges teszteket követően, a tervek szerint 2014 márciusában állíthatják üzembe. Moralesnek a start után tartott beszédében elhangzott, hogy Bolívia 2017-re egy földmegfigyelő mesterséges holdat is pályára szeretne állítani.

Kínából egy másik, kisebb, Hoszú Menetelés-4B típusú rakéta december eleji kudarca, a CBERS-2 brazil-kínai távérzékelő hold elvesztése óta ez volt az első űrindítás. A vizsgálatok szerint akkor a gondot a harmadik fokozat üzemanyaggal való ellátásának leállása okozta, ami miatt a műhold nem érte el a pályára kerüléshez szükséges sebességet.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024