Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Háromszor tért ki az ISS
(Rovat: Környezetünk védelme, Katasztrófák ellen - 2021.05.21 07:15.)

A Föld körül keringő objektumok száma rendületlenül nő, de évtizedes tendenciát változtat meg a műholdseregek és a CubeSatok sokasodása.

Az ENSZ Világűrbizottság Tudományos és Technikai Albizottsága (COPUOS STS) 2021. április 19–30. között tartotta 58. ülésszakát. A járványhelyzet miatt az ülésszak a szokásos februári időpont helyett áprilisra tolódott, és hibrid formában (nagyobb részben online) tartották meg. Ennek ellenére a küldöttségek több tucat szakmai előadást mutattak be az ülésszak napirendjéhez kapcsolódó és aktuális témákban. Szokás szerint ezek közül néhányat olvasóinkkal is megismertetünk.

Mivel az űrszemét kérdése az ülésszak egyik önálló napirendi pontja, ehhez kapcsolódóan általában több szakmai előadás is elhangzik. A NASA részéről Jer Chyi Liou, az űrügynökség űrszeméttel foglalkozó vezető kutatója adott helyzetképet. Megállapította, hogy 2020-ban jelentős növekedésnek indult a Föld körüli pályán keringő, 10 cm-nél nagyobb objektumok száma. Jelentős változás azonban a korábbi évekhez képest, hogy növekedésért ezúttal nem a hagyományos értelemben vett űrszemét (törmelékdarabok, lila görbe a képen) gyarapodása a felelős, hanem a szűkebb értelemben vett mesterséges holdak száma nőtt meg, ami egyértelműen a műholdseregek nagy tempót diktáló pályára állításának tudható be. Amint az ábráról leolvasható, a műholdak száma 2021-re meghaladta a 6000 darabot (kék görbe), és ezek valamivel több mint a fele még üzemel.


A Föld körül keringő, 10 cm-nél nagyobb darabok száma 2020-ban jelentős növekedésnek indult. (Kép: UN COPUOS-STS előadás)

A Föld körül keringő mesterséges objektumok együttes tömege 2020-ban túllépte a 8700 tonnát. Ebből körülbelül 3500 tonna alacsony Föld körüli pályán (LEO), azaz 2000 km alatti magasságban kering (kék görbe). Nagyjából két-kétezer tonna tömeg kering közepes magasságú pályán (MEO) és geostacionárius pályán (GEO). Előbbi jellemzően a navigációs műholdak pályája. Igaz, hogy a három pályatípus közül GEO pályán található a legkisebb össztömeg, mégis itt a legnagyobb a zsúfoltság, hiszen a LEO és MEO pályákkal ellentétben a GEO pálya magassága nagyon pontosan behatárolt, vagyis az ott található tömeg jelentős része (az aktív műholdak) egy nagyon keskeny körgyűrűbe koncentrálódik.


A Föld körül keringő mesterséges objektumok együttes tömege 2020-ban túllépte a 8700 tonnát. (Kép: UN COPUOS-STS előadás)

Érdekes tendenciára világít rá a LEO pályán keringő objektumok számának évtizedenkénti változása. Amint az ábrán látható, a húsz évvel ezelőtti állapothoz képest (fekete görbe) a 2000-es években a 700–1000 km közötti magasságokban ugrott meg az objektumok száma (kék görbe). Ezt a változást Fengjün–1C (Feng Yun-1C) szándékos megsemmisítése, illetve a Kozmosz–2251 és az Iridium–33 ütközése következtében ugrásszerűen megszaporodó törmelék okozta, ami az első ábra lila görbéjén is szembetűnő. Ezzel szemben a 2010-es években (2021 januárjáig) a kék és a barna görbe közötti különbség elsősorban az 500–700 km közötti pályamagasságokban nőtt, a legfeltűnőbb pedig az 550 km magasságnál megjelenő kiugró csúcs. Előbbit a tömegesen LEO pályára kerülő CubeSatok okozzák, míg a tüskeszerű csúcs a műholdseregeknek felel meg.


Az elmúlt húsz évben jelentősen megnőtt a LEO pályákon keringő mesterséges égitestek száma. (Kép: UN COPUOS-STS előadás)

Az előadásban bemutatott táblázatban látható, hogy az amerikai követőhálózat adatai szerint 2020-ban öt műhold szakadt darabjaira. Az események során több mint 600 darab követhető méretű törmelékdarab keletkezett, ugyanakkor becslések szerint több százezer olyan kisméretű törmelékdarab is keletkezett, amelyek radarokkal követhetetlenek, ám az aktív űreszközökre veszélyt jelentenek. A Nemzetközi Űrállomásnak 2020-ban háromszor kellett egy-egy űrszemétdarab veszélyes közelsége miatt az ütközést elkerülő, kitérő manővert (collision avoidance maneuvre) végrehajtania. A NASA automata műholdjai az elmúlt évben 12 alkalommal kényszerültek hasonló kitérő manőver végrehajtására.


Az amerikai követőhálózat adatai szerint 2020-ban öt műhold szakadt darabjaira. (Kép: UN COPUOS-STS előadás)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024