Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Közeledik az űrtakarítás
(Rovat: Környezetünk védelme - 2019.12.11 07:15.)

Az Európai Űrügynökség (ESA) 2025-ig elindíthatja „öngyilkos küldetésre” a világ első űrszemét-eltávolító műholdját.

Az ügynökség nemrég írt alá szerződést a ClearSpace-1 munkanevű űreszköz kifejlesztéséről egy svájci startup vállalkozással, amelynek szakemberei korábban a lausanne-i műegyetemen dolgoztak. A cél a Vega hordozórakéta 2013-as, a Proba-V földmegfigyelő műholdat pályára állító startja után alacsony Föld körüli pályán maradt Vespa adapter megközelítése és a légkörbe juttatása.


(Fantáziakép: École Polytechnique Fédérale de Lausanne / J. Caillet)

A ClearSpace cég egy európai űripari konzorcium élén vezeti majd a műhold tervezését és megépítését, amely a tervek szerint négy robotkarral lesz felszerelve a céltárgy befogására. A projekt tervezett költsége 117 millió euró, ami az űreszköz elkészítését és pályára állítását is fedezné.

„Képzeljük el, milyen nehéz lenne a hajózás, ha a történelem során elveszett hajók nem a tenger fenekén pihennének, hanem mind a víz felszínén úszva maradtak volna” – ezzel a hasonlattal érzékeltette az űrszeméttel kapcsolatos helyzet súlyosságát Jan Wörner, az ESA főigazgatója. Az ESA ezért elkötelezett az űrszemét elleni aktív küzdelemben, a ClearSpace-1 programjának első három évére 70 millió eurót különítettek el. Erre a nemrég véget ért Miniszteri Tanácsülésen elfogadott költségvetés teremtette meg a lehetőséget. Az űrügynökség legfőbb döntéshozó testülete legközelebb három év múlva, 2022-ben ül össze. Akkor áttekintik majd, hogy mire jutottak, és határoznak a folytatás mikéntjéről.

A világ első űrszemétbefogó műholdjának még nincs végleges neve. Vagy 2024 végén, vagy 2025 elején szeretnék pályára állítani, valamilyen európai hordozórakétával. Tömege a tervek szerint nem lesz nagy, legfeljebb 400 kg. Valószínűleg hagyományos kémiai hajtóművekkel szerelik fel, de később, ha további műholdak is épülnek a sorozatban, megfontolják a hibrid (kémiai és ionhajtóműves) megoldást.

A Vespa adapter egyszerű, kúpos alakja ideális ahhoz, hogy rajta gyakorolják be az űrszemétdarabok begyűjtésének és elvontatásának módszerét. A 100 kg-os tömege pedig hasonló számos kis műholdéhoz. Példul a Planet cég földmegfigyelő SkySat holdjai 120 kg-osak, a OneWeb tervezett 650 darabos megakonstellációja pedig egyenként kb. 150 kg-os távközlési műholdakból áll majd.


A Proba-V műholdat pályára juttató Vespa adapter kúpos felső részét szeretnék majd befogni. Itt még a Földön, a start előkészületei közben látható. (Kép: ESA / CNES / Arianespace / Optique Vidéo du CSG / P. Baudon)

Az ESA és a ClearSpace tervei szerint a takarító műhold először 500 km magas pályára kerül majd, ahol begyakorolják a műveleteket, majd megközelíti a 600 km és 800 km között változó magasságú pályán tehetetlenül keringő Vespa adaptert. Befogása után együtt belépnek a sűrű légkörbe, ahol megsemmisülnek. Bár ez alkalommal maga a takarító űreszköz is elvész, a jövőre nézve olyan megoldást is fontolgatnak, hogy akár egymás után több céltárgy eltávolítása is lehetséges legyen.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024