Menteni, ami menthető (4. rész) - Hipparcos
(Rovat: Kontinensünk űrtörténelme, Minden jó, ha a vége jó... , Űrcsillagászat Európában - 2004.08.15 11:51.)

1989-ben indult az ESA egyik legsikeresebbnek bizonyult csillagászati holdja, az asztrometriai méréseket végző Hipparcos. A küldetés azonban szerencsétlenül kezdődött...

A csillagok minden addiginál pontoabb pozíció- és sajátmozgás-mérésére készített Hipparcos (neve nem véletlenül emlékeztetett a nagy ókori görög csillagászéra) a felbocsátás után két nappal, 1989. augusztus 10-én került először bajba. Nem sikerült elérnie a tervezett geostacionárius pályát. Így a programját teljesen át kellett írni, hogy az eredeti tudományos céljai közül a lehető legtöbbet megvalósíthassa. Mindez néhány hét megfeszített munkájával sikerült is: több földi követőállomásra lett szükség (a tervezett egy helyett), a pályát finomították a megmaradt hajtóanyag felhasználásával, a fedélzeti számítógépet pedig átprogramozták.

Később aztán - alig egy hónap múlva - jött az újabb baj. A hold helyzetének stabilizálására szolgáló giroszkópok sorra kezdték felmondani a szolgálatot. Ezen mindig sikerült újra és újra segíteni, a csillagérzékelők adatainak bevonásával és új programok írásával. 1992 augusztusában végül egy újabb giroszkóp-hiba miatt 2 hónapra le is állt a működés. Egy új stabilizáló eljárással még ezután is „életet leheltek” a Hipparcosba, amely így további 7 hónapig működhetett. A Hipparcos csillagkatalógusa még ma is a csillagászok egyik fontos adatbázisa, azóta is csak készülőben vannak az újabb generációs asztrometriai mesterséges holdak.