Az európai űrtevékenység (6. rész): MEGSZÜLETIK EURÓPA
(Rovat: Kontinensünk űrtörténelme, Európai űrpolitika - 2003.02.10 07:11.)

Hazánk várhatóan 2004-ben az Európai Unió tagja lesz, s a tárgyalások jelenlegi állása szerint néhány éven belül az Európai Űrügynökséghez (ESA) is csatlakozhatunk. Sorozatunkban az európai űrkutatás történetével ismerkedhetnek meg az ŰRVILÁG Olvasói. Sorozatunk mostani részében bemutatjuk az Europa nevű rakéta születését.

Franciaország tehát nem volt képes a Diamant rakétáknál nagyobb tolóerejű hordozóeszközt építeni saját erejéből. Az Egyesült Királyság az 1960-as döntés értelmében az USA-tól szerezte be rakétafegyvereit. Olaszország saját kilövőplatformjához nem tudott önerőből saját rakétát építeni. A kisebb országok nem szállhattak be az európai űrversenybe. Így a Rambouilletban 1961. januárjában elhangzott brit ajánlat egy közös európai hordozórakéta kifejlesztésére (lásd sorozatunk előző részének végét) kapóra jött minden európai (pontosabban nyugat-európai) ország számára. A brit miniszterelnök az új rakéta első fokozatának a "raktáron maradt" Blue Streak rakétákat ajánlotta fel.
Nem volt véletlen, hogy a miniszterelnök Franciaországban tette javaslatát az összefogásra, lévén a franciák beleegyezése nélkül a többi ország csatlakozása is felesleges lett volna. Ám De Gaulle igent mondott a felkérésre.
Eztán szépen sorban csatlakozott a többi ország is a programhoz. A közös, Europa nevű hordozórakéta (képünkön) fejlesztéséhez végül a következő hét ország kormánya adta jóváhagyását: a Belga Királyság, a Francia Köztársaság, a Holland Királyság, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága, a Német Szövetségi Köztársaság, az Olasz Köztársaság, illetve az Ausztrál Államszövetség. Ez utóbbi azért, mert a Brit Nemzetközösségen belül (volt gyarmatként) ott építették ki a Woomera-i kísérleti telepet, amit az Europa tesztelésénél is szerettek volna kihasználni.

A megállapodás szerint az új rakéta első fokozatát a briteknek kellett kifejleszteniük a korábbi Blue Streak rakétákból, a második fokozat kifejlesztését a franciák vállalták, neve Coralie (Korall) lett, a harmadik fokozatért a nyugat-németek voltak a felelősök, annak neve Astris lett.
Olaszország a rakéta burkolatát tervezte meg, illetve egy mesterséges holdat épített hasznos teherként. Utóbbi neve STV volt (Satellite Test Vehicle), Belgium a rádióvezérlő állomást építette fel, míg Ausztrália Woomera használati jogát adta meg.
A szerződők úgy gondolták, hogy a rakétafejlesztés országok közötti összehangolása sokkal könnyebb lehet, ha egy új, közös szervezetet hoznak létre a célra, Európa első nagy űrszervezetét, az ELDO-t.