Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Maurer első repülése
(Rovat: Kontinensünk hajósai, Az űrállomás és kontinensünk - 2020.12.17 08:15.)

Az ESA legutóbb kiválasztott új űrhajósai közül már csak a német Matthias Maurer nem járt a világűrben.

December elején, a Nemzetközi Űrállomás (ISS) programjban partner amerikai, orosz, japán, kanadai és európai űrügynökségek képviselőinek ülésén eldőlt, hogy Maurer várhatóan 2021-ben indul az űrállomásra. Ő lesz a második űrhajós az Európai Űrügynökség (ESA) csapatából, aki a NASA kereskedelmi űrrepülési programja (Commercial Crew Program) keretében utazik a SpaceX Crew Dragon űrhajóján, a Crew-3 jelzésű küldetésben. A mintegy 6 hónapos űrrepülés során társai lesznek az amerikai Raja Chari és Thomas Marshburn, valamint egy még meg nem nevezett kollégájuk.


Matthias Maurer hivatalos portréja a repülésre való kiválasztása előttről, 2020 novemberéből. (Kép: ESA)

Maurer hivatalosan 2015-ben lett az európai űrhajóscsapat tagja, szokatlan körülmények között. Az ESA utoljára már elég rég, 2006-ban toborzott új űrhajósokat. Erre a felhívásra jelentkezett Maurer, de nem került a hat kiválasztott közé. Később azonban egyfajta póttagként megkezdte a kiképzést, de erről csak 2017 elején értesült a közvélemény. Akkor egyébként a többiek már mind a hatan eljutottak a világűrbe.

Jövőre előbb Thomas Pesquet első repülése (SpaceX Crew-2), majd Matthias Maurer útja jelzi az ESA elköteleződését az emberes űrprogram és a Nemzetközi Űrállomás iránt. A legutóbbi Space19+ miniszteri tanácsülésen elfogadott költségvetés mintegy 30%-kal megemelte az évente erre a célra fordítható forrásokat, így tartható az ütem, hogy évente legalább egy európai űrhajós részt vegyen a személyzet kutatómunkájában. A NASA-val nemrég aláírt megállapodás értelmében hárman majd a Hold körüli keringésre tervezett Gateway űrállomásra is eljuthatnak az európaiak közül.


Cosmic Kiss. Maurer küldetésének neve és hivatalos jelvénye. (A kép animált változatban: ESA)

Szokás szerint a kiválasztás hírével együtt napvilágot látott az európai űrhajós küldetésének neve és jelvénye is. Maurer első űrutazása a Cosmic Kiss (kozmikus csók) program keretében zajlik majd. Itt az ISS betűk beillesztése az űrállomás nevének rövidítésére is utal, és természetesen arra, hogy Maurer az „űr szerelmese”. A jelvény összetett szimbolikája utal a Németországban 1999-ben előkerült nebrai korongra, az égbolt kb. 3600 éves, legrégebbi ismert ábrázolására, de a Voyager szondákon elhelyezett aranylemezekre is. A jelvény ábráján felfedezhetünk különböző égitesteket, így a Földet, a Holdat, a Fiastyúk csillagait is. Kis vörös pontként ott van a Mars is, mint az ESA fő bolygókutatási célpontja az elkövetkező évtizedben. A Föld és a Hold közötti kapcsolatot szimbolizáló, a szívverés ritmusát mutató görbe közepén pedig az az öt piros szakasz magának az ISS-nek a stilizált ábrázolása, amely egyúttal egy szívre is emlékeztet – legalábbis a rajzolója szerint.

Matthias Maurer a Saar-vidékről származik, tanulmányait négy országban végezte. Anyagtudományból szerzett doktori címet. 2016-ban 16 napot töltött a víz alatt a NASA NEEMO-21 kísérletében. Kiképzése során sok egyéb mellett részt vett még tengeri túlélési gyakorlatokon Samantha Cristoforettivel és kínai űrhajósokkal, valamint a majdani holdi expedíciókat előkészítő geológiai terepgyakorlatokon is.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024