Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Nem sikerült a koreai rakéta bemutatkozása
(Rovat: Kis űreszközök nagy szerepe - 2021.10.22 12:15.)

Pedig egy darabig minden jól ment, de a harmadik fokozat működése idő előtt leállt.

Az október 21-én felbocsátott, teljesen hazai fejlesztésű KSLV-2 (Nuri) rakéta így nem tudta Föld körüli pályára állítani a terhét, amely azonban szerencsére nem egy igazi műhold, csak egy azt helyettesítő, azonos tömegű test volt.

A Nuri első felbocsátása a dél-koreai fővárostól, Szöultól mintegy 500 km-re délre, egy szigeten felépített Naro űrközpontból. A háromfokozatú, folyékony hajtóanyagú rakéta első és második fokozata rendben tette a dolgát. (Forrás: KARI)

A KRLV-2 az első, teljes mértékben a Koreai Köztársaságban fejlesztett űrkutatási hordozórakéta. Tulajdonságait részletesen bemutattuk előző, az indításkor közölt cikkünkben. Azóta azonban kiderült, hogy az ígéretesen induló repülés végül kudarccal zárult. Az ország űrügynöksége, a KARI (Korea Aerospace Research Institute) által közzétett információk szerint az első fokozat kerozinnal és folyékony oxigénnel működő négy KRE-075 hajtóműve sikeresen felemelte a rakétát az indítóállásból. Két perc elteltével ezek rendben leálltak, majd a kiürült fokozat leválása után a gyorsítás feladatát a második fokozat egyetlen KRE-075 hajtóműve vette át.

A rakéta orrkúpja szintén a tervek szerint, közel 4 perccel a start után levált. A kisebb KRE-007 hajtóművel felszerelt harmadik fokozat működése is rendben beindult, de csak 475 másodpercig tartott. Még 46 másodpercnyi gyorsítás hiányzott ahhoz, hogy elérjék a pályára álláshoz szükséges sebességet. Így viszont a harmadik fokozat és a tömegmakett kb. 700 km-es felszín feletti magasságból visszahullott és megsemmisült a Föld légkörében.

Mindenesetre a jelek szerint az új hordozórakéta működésének legtöbb fázisa hiba nélkül zajlott, ami a koreai fejlesztés jelentős eredménye. Több mint 300 koreai vállalat vett részt a rakétaprogramban, amely 12 éven át kb. 1,7 milliárd dollárt emésztett fel. A mostani anomália pontos okának kiderítésére megkezdték a vizsgálatokat. A hibát ki kell javítani, mielőtt a Nuri második startjára sort keríthetnének. Azt eredetileg jövő májusra ütemezték be, immár egy igazi műholddal.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024