Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A tizedik nemzet a világűrben (2. rész)
(Rovat: Kis űreszközök nagy szerepe, Lássuk és halljuk egymást , Űrpolitika - 2021.04.01 07:15.)

40 évvel ezelőtt fejeződött be a szovjet–mongol űrrepülés. Utána hosszú csend következett, de pár éve valami megmozdulni látszik...

A közelmúlt és a jelen

A mongolok nagyon megbecsülték mindkét kiképzett űrhajósukat, mindketten igen komoly életpályát jártak be az Interkozmosz program után. Gurragcsá egy időben például a Mongol Fegyveres Erők légvédelmi vezérkari főnöke volt, leszerelésekor vezérőrnagyként szolgált. Ezt követően az ország védelmi minisztereként dolgozott 2000 és 2004 között, majd négy évig a Nagy Népi Hurálban (Parlament) volt képviselő. Ganzorig 1984-ben a műszaki tudományok kandidátusa lett. 1984 és 1991 között a Mongol Tudományos Akadémia Fizikai Intézetének Távérzékelési Laboratóriumát vezette, majd 1991-től a Mongol Tudományos Akadémia Távérzékelési Központjának informatikai igazgatójaként dolgozott.

1,6 millió és 3 millió

A fenti két szám Mongólia területének hozzávetőleges nagyságát négyzetkilométerben, illetve lakosságának számát jelenti. Mint látható, az ország területe közel 17-szerese, míg lakosságának száma kevesebb mint harmada a magyarnak! Olvasóink nyilván kitalálják, hogy ilyen arányok – vagyis ekkora területi kiterjedés és ilyen alacsony népsűrűség – esetén a tipikus műholdas alkalmazások a távérzékelés és az űrtávközlés. Nos, ez lassan-lassan Mongólia esetében is így van.

Mint azt korábban láthattuk, a távérzékelés (elsősorban ásványkutatási és geológiai célokkal) létezik, legjelentősebb bázisa az Akadémia Távérzékelési Központja. Az űrtávközlési technológiák közül az országban bejegyzett egy tucat űrtávközlési cég az Intelsat-906 C-sávú, illetve az Apstar-5 Ku- és C-sávú transzpondereit használja.

Az első mongol műhold

Az 1 kg-nál kicsit nagyobb tömegű, 10 × 10 × 10 cm-es mongol CubeSat a Mazaalai nevet kapta, és a „kis kockáknál” megszokott módon egy sor – szigorúan kiválasztott, és hosszan tesztelt COTS (commercial off-the-shelf, kereskedelmi forgalomban beszerezhető) alkatrészből készült. A parányi űreszköz három fiatalember – nevük angol átírásával D. Erdenebaatar, D. Amartuvshin és T. Turtogtokh (képünkön) – munkáját dícsérte.


Az öt CubeSat közül a középső az első mongol műhold

A Mazaalai név a ritka és veszélyeztetett góbi medvére utalt, a három diák pedig az 1942-ben alapított Mongol Nemzeti Egyetem hallgatói voltak. A hold 2017 júniusában, a SpaceX CRS-11-es küldetés részeként, egy Dragon teherűrhajóval jutott fel a Nemzetközi Űrállomásra, ahonnan azután a japán Kibo modul NanoRacks CubeSat Deployer nevű kibocsátó szerkezetéből állt Föld körüli pályára, több társával együtt. Elsődleges feladata az volt, hogy részese legyen egy nemzetközi (egyetemi) űrtávközlési kísérletnek (Birds-1), melyben bangladeshi, ghánai, nigériai, japán, thai és mongol CubeSatok és földi állomások vettek részt. Emellett a műhold lesugározta a fedélzetén lévő GPS vevő, kozmikus sugárzásmérő és légsűrűségmérő adatait – valamint időről időre a mongol himnusz néhány strófáját.

A Birds-1 műholdjai mind együtt indultak és közel azonos kialakításúak voltak. Megvalósításukat az ENSZ és Japán támogatta. A támogatás nemcsak felbocsátást és a kibocsátást jelentett, de azt is, hogy a start előtt két évig a résztvevő országok 3-3 diákja – részben távoktatással, részben Japánban tanulva és dolgozva – sajátíthatta el egy egyszerű űreszköz építését, és szerelhette össze, illetve tesztelhette saját űreszközét.

MongolSat-1 (?)

Egyes források arról írnak, hogy az első mongol műhold a MongolSat-1 távközlési műhold volt, mely 2017 áprilisában került pályára. A hír azonban ebben a formában nem fedi a valóságot!

A helyzet az, hogy létezett egy 1996-ban alapított ABS (Asia Broadcast Satellite) nevű Hong Kong-i űrtávközlési cég. A cég vásárolt a Boeing Satellite Systemstől egy műholdat (ABS-2A), mely 2016. június 15-én Floridából, egy Falcon-9 v1.2 rakétával indult, majd került a 75°-os keleti geostacionárius pozícióba. Ezen a holdon Mongólia tartósan kibérelt 12 transzpondert, melyeket együttesen MongolSat-1 márkanéven bocsátott áruba. A hír tehát úgy korrekt, hogy a MongolSat-1 volt az ország első nagyteljesítményű távközlésiműhold-rakománya. A műhold, és rajta a mongol „rakomány” akár 2031-ig működhet.


Az ABS-2A műhold. (Fantáziakép: Boeing)

Végül még egy hír, mely szinte keretbe foglalja kétrészes cikkünket. 2017. október 4-én (azaz 60 évvel a Szputnyik-1 startja után) Ulánbátorban megalakult a Mongol Űrtechnológiai Szövetség. Ennek elnöke Gurragcsá, vezetőségi tagjai pedig Ganzorig és Demberel (utóbbi a Mongol Tudományos Akadémia Csillagászati és Geofizikai Intézetének igazgatója). Várjuk a folytatást!


Gurragcsá és a Mazalaai csapat két tagja az Űrtechnológiai Szövetség megalakulásakor

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024