Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Planet Labs: még száz kis műhold
(Rovat: Kis űreszközök nagy szerepe, Környezetünk védelme , Katasztrófák ellen - 2014.03.20 07:15.)

A kalifornai cég 28 apró űreszköze, amellyel a Földet fényképezik, február óta már pályán van. Jövőre jöhet még 100.

A San Franciscó-i székhelyű Planet Labs legutóbbi 28 műholdja (Flock-1, vagyis az „első csapat”) januárban jutott fel a Nemzetközi Űrállomásra a Cygnus teherűrhajóval. Ott a japán robotkar közreműködésével kerültek önálló pályára, február 11-én.



(Képek: NASA)

A cég a héten bejelentette, hogy folytatja műholdflottája kiépítését. Egyelőre közelebbről meg nem nevezett amerikai és orosz hordozórakétákkal még száz olyan miniatűr űreszközt állít pályára, a tervek szerint egy éven belül. Ezek segítségével bolygónk felszínének nagy része szinte folyamatosan, egy adott helyszín fölött egy napon belüli visszatérési idő mellett szemmel tartható. A száz új műhold a cég már pályán levő összesen 31 működő holdjához csatlakozva minden eddiginél nagyobb műholdrajt alkot majd.


Az első „nagy adag”, a legutóbbi 28 műhold, még indulás előtt. (Kép: Planet Labs)

Az ilyen gyors visszatéréssel végzett földmegfigyelés újfajta alkalmazásokat tesz majd lehetővé. A vállalkozás célja olyan hagyományos űrtávérzékelési feladatok megoldásának támogatása, mint például a mezőgazdasági termésbecslés, az erdősültség változásának figyelése, a környezetvédelem, a természeti katasztrófák megelőzése és következményeik elhárítása. A kis, CubeSat szabvány szerint épített, kb. 4,5 kg tömegű műholdakon elhelyezett kamerák 3-5 m-es felszíni felbontásra képesek. A készülő százról nincs információ, de feltehetően hasonló tudásúak lesznek. A legutóbb pályára állított 28 hold pályahajlása 52°, vagyis ilyen északi és déli szélességek között fekvő területek felett repülnek el rendszeresen.


Űrfelvétel a Planet Labs holdjainak egyikéről. A Dove-2 tavaly áprilisban startolt Bajkonurból, egy Szojuz-2.1a rakétával, az orosz BION-M1 állatkísérletes műhold „potyautasaként”. (Kép: Planet Labs)

Egy a tervezetthez hasonló földmegfigyelő műholdrendszerrel talán nagyobb esély volna megtalálni olyan repülőgépeket, mint a nemrég eltűnt és még mindig ismeretlen helyen feltehetően szerencsétlenül járt malajziai utasszállító. Ráadásul nem a Planet Labs illetve befektetői az egyetlenek, akik fantáziát látnak ebben a tevékenységben. Hiába van most is számos távérzékelő űreszköz alacsony Föld körüli pályán, ezek száma messze nem elegendő ahhoz, hogy mindig minden felszíndarab beleessen valamelyikük látómezejébe.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024