Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Bemutatkozott Kína új rakétája
(Rovat: Kínai rakéták - 2016.06.26 07:15.)

A Hosszú Menetelés-7 első indításával egyúttal a Hajnan szigetén épült új déli űrközpontot is felavatták.

A start június 25-én, magyar idő szerint 14:00-kor történt. A 20 négyzetkilométeres területű Vencsang (Wenchang) űrközpont Kínának az Egyenlítőhöz legközelebb fekvő területén, a Dél-kínai-tengerben levő Hajnan (Hainan) szigetén, kb. 19,5° földrajzi szélességnél épült, 2009 és 2014 között. Az innen végrehajtandó űrindításoknál a Föld forgásából adódó kerületi sebesség előnyét is jobban ki lehet használni, hiszen minél alacsonyabb a földrajzi szélesség, annál nagyobb a kerületi sebesség értéke. Ez az kis pályahajlású, például geostacionárius műholdak indítása esetén jelent könnyebbséget. A tengerparti indítóhely Kína negyedik ilyen központja. Nagy előnye még a szárazföld belsejében levőkkel szemben, hogy a kiürült rakétafokozatok a vízbe, lakott területektől távol hullanak le.


Útban a startállás felé az 53 m magas Hosszú Menetelés-7 hordozórakéta első példánya, amelyre függőleges helyzetben szerelték fel a hasznos terhet. A távolság a csarnoktól az indítóhelyig 2,7 km. (Kép: Xinhua)

A vadonatúj Hosszú Menetelés-7 rakéta közepes tömegkategóriájú műholdak alacsony Föld körüli pályára juttatására készült. (Alacsony pályára 13,5 tonnás, kicsit magasabb, 700 km körüli poláris napszinkron pályára pedig 5,5 tonnás űreszközt képes eljuttatni.) Hajtóművei kerozint égetnek, folyékony oxigén segítségével. A tervek szerint az új fejlesztésű kínai rakéták fokozatosan kiszorítják majd a több évtizedes múltú, már korszerűtlennek számító, mérgező hidrazinnal és nitrogén-tetroxiddal üzemelő régi Hosszú Menetelés rakétatípusokat. Még ebben az évben, ugyancsak Vencsangból, egy másik startállásból mutatkozik majd be a legnagyobb tolóerejű (a 7-eshez képest közel kétszeres kapacitású) új kínai rakéta, a Hosszú Menetelés-5 is. A modern fejlesztések közül a legkisebb tolóerejű Hosszú Menetelés-6 már tavaly sikeresen túlesett az első repülésén.

Előzetesen nem hozták nyilvánosságra a pontos startidőpontot, és nem részletezték a hasznos terhet sem. Értesülések szerint egy új generációs visszatérő emberes űrkabin prototípusa (természetesen utasok nélkül) és számos apró műhold (CubeSat) állt pályára a Hosszú Menetelés-7 bemutatkozása alkalmával. Az indítás előtt a környék mind a 80 ezer (!) szálláshelye megtelt. A hatóságok nyolc körzetet jelöltek ki, ahonnan az eseményt az érdeklődők megfigyelhették. A startot követően az állami hírügynökség arról számolt be, hogy a felemelkedés után 603 másodperccel önállósult kísérleti modul 200 km és 394 km között változó magasságú elliptikus pályára állt, ahonnan 13 keringés megtétele után Belső-Mongóliába, a kínai landolások megszokott helyszínére tér vissza vasárnap.


A start szombaton, helyi időben este pontban 20 órakor történt. (Kép: Xinhua / Li Gang)

A Hosszú Menetelés-7 rakéta úgy készült, hogy a jövőben gyorsítófokozattal is felszerelhető lesz, vagyis magasabb pályára, vagy akár a Föld környezetének elhagyására szánt űreszközöket is indíthatnak vele. Ezzel indulnak majd a 2022-re elkészülő kínai űrállomást kiszolgáló Tiencsou (Tianzhou) teherűrhajók. Az orosz Progressz teherszállító űrhajókhoz hasonló első Tiencsou már jövőre elindulhat Vencsangból, az akkor már pályán levő Tienkung-2 (Tiangong-2) kísérleti űrállomásmodulhoz.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024