Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu) | |||
Új kínai rakéta, húsz műholddal Bemutatkozott a Hosszú Menetelés-6 jelzésű, új típusú hordozórakéta. Egyszerre húsz kisebb műholdat állított alacsony Föld körüli pályára. A kínai egyetemek és intézmények által gyártott mikro- és nanoműholdak elsősorban technológiai kísérleti és rádióamatőr célokat szolgálnak. A Tajjüanból (Taiyuan) szeptember 20-án, magyar idő szerint 1:01-kor végrehajtott start főszereplője azonban a hordozórakéta volt. A Hosszú Menetelés-6 (CZ-6) rakétának ugyanis ez volt bemutatkozása.
15 évvel a koncepció megszületése, és 6 évvel a fejlesztések megkezdése után startolt az első háromfokozatú, közel 30 m magas CZ-6 hordozórakéta Tajjüanból, a kiszolgálására felépített új indítóállásról. (Kép: Xinhua)
A Shanghai Academy of Spaceflight Technology (SAST) által kifejlesztett hordozóeszköz szakít azzal a már nem túl haladónak számító hagyománnyal, hogy a kínai rakéták üzemanyaga erősen mérgező összetevőkből áll. Az új generációs, a korábbiaknál környezetbarátabb rakéta egy sor modern technológiai megoldással, és folyékony oxigént és kerozint használó hajtóművekkel épült. A teljes egészében hazai kínai fejlesztés révén költségkímélő, megbízható és rugalmasan bevethető hordozóeszközhöz juthatnak a kínaiak. A CZ-6 kapacitása nem nagy, legfeljebb 1 tonna hasznos tömegnek alacsony (700 km-es) poláris napszinkron pályára való juttatásához elegendő. (Ezzel például az európai Vega vagy az orosz Angara-1 rakétával tartozik egy kategóriába.)
(Kép: Xinhua)
Egy másik új hordozórakéta, a Hosszú Menetelés-11 (CZ-11) már néhány napon belül, szeptember 25-én debütálhat Csiucsüanból (Jiuquan). A hírek szerint három műholdat indít majd. Ez utóbbi rakéta szilárd hajtóanyagú, ami nagyban felgyorsíthatja a startelőkészületeket. Így több hónapos készülődés helyett akár egy napon belül is lehet vele műholdat indítani, ha a szükség úgy hozza. A Hosszú Menetelés rakétacsalád két másik újonnan készülő tagja (az 5-ös és 7-es számúak) 2016-17-ben mutatkozhat be. Az előbbi (CZ-5) akár 25 tonnát is eljuttathat alacsony pályára (vagy 14 tonnát geostacionárius átmeneti pályára), s ugyancsak környezetkímélő hajtóanyagot alkalmaz. A CZ-7 tervezett kapacitása ennél kisebb: 5,5 tonna tömeg alacsony Föld körüli pályára. | |||
|