Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Az ötödik Jaokan-39, az ötszázadik Hosszú Menetelés
(Rovat: Kínai műholdak, Kínai rakéták , A hónap száma - 2023.12.10 13:15.)

Ma három kínai (kém)műhold állt pályára a kereken 500-adik Hosszú Menetelés rakétaindítással.

A széria a Jaokan-39 (Yaogan-39), ez a start már az ötödik ilyen műholdhármast vitte alacsony Föld körüli pályára. Ahogy az előzőek, úgy feltehetően a mostaniak is 500 km körüli magasságú, 35° hajlásszögű pályákon működnek majd. A Jaokan név és a tény, hogy a hivatalos hírügynökségi beszámolók még a szokásosnál is kevesebb részletet tartalmaznak – például még azt sem, hogy három külön űreszközről van szó – nem hagynak kétséget afelől, hogy legalább részben katonai céllal épült földmegfigyelő műholdakról van szó. A Jaokan gyűjtőnév alatt futó műholdtípusokról úgy tartják, hogy a hadsereg számára szolgáltatnak földmegfigyelési adatokat vagy a rádiós kommunikációt figyelik. Biztosat nem tudni, de a Jaokan-39 holdak talán az utóbbi kategóriába tartoznak.

Az indítás Kína délnyugati részéről, a Szecsuán (Sichuan) tartományban fekvő Hszicsang (Xichang) űrbázisról történt december 10-én magyar idő szerint 2:58-kor. A hordozórakéta egy hagyományos Hosszú Menetelés-2D volt. A Hszinhua (Xinhua) hírügynökség közleménye szerint a mostani volt a népes kínai Hosszú Menetelés rakétacsalád összesített 500-adik indítása. A kezdetek 1970-ig, Kína legelső műholdjának indításáig nyúlnak vissza. Ahhoz egy Hosszú Menetelés-1 típust használtak. Maga a kétfokozatú Hosszú Menetelés-2D, amely a most felbocsátott műholdakat vitte a világűrbe, 1992-ben debütált és most 85-ödik alkalommal használták. Ezen repülések közül csak egy volt részben, a többi teljes egészében sikeres.


Az 500. Hosszú Menetelés rakétaindítás Hszicsangból, a Jaokan-39-05A, B és C műholdakkal. (Kép: Xu Lihao / Xinhua)

A 400. Hosszú Menetelés rakéta startja egyébként nem is olyan rég, napra pontosan két éve, 2021. december 10-én volt, a 300-as számot pedig kevesebb mint három évvel azelőtt, 2019 márciusában érték el.

Ami a Jaokan-39 műholdsorozatot illeti, a típusból az első három példányt idén augusztusban bocsátották fel – ugyaninnen, ugyanilyen hordozórakétákkal. Gyors ütemben követik egymást, hisz ez már az ötödik ilyen adag (ld. korábbi híreinket a startokról a lap alján). Így idén nyár vége óta havonta átlagosan egy új Jaokan-39 trió indítása volt soron.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024