Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

2022 első kínai startja
(Rovat: Kínai műholdak - 2022.01.18 07:15.)

Január 17-én a rejtélyes Sijen-13 kísérleti műhold állt pályára Tajjüanból.

A 2004 óta futó Sijen (Shiyan) kínai műholdsorozat tagjai eltérő feladatokkal, méretben, más-más fejlesztőknél és különféle típusú pályákra készültek. A közös bennük, hogy nemigen árulják el pontos céljukat és műszaki paramétereiket. Legutóbb tavaly december 23-án indul belőlük egy páros, Sijen-12 jelzéssel. A Sijen-13 mostani startja január 17-én, magyar idő szerint 3:35-kor volt, az északi Sanhszi (Shanxi) tartományban fekvő Tajjüanból (Taiyuan). A hordozórakéta egy Hosszú Menetelés-2D volt.


A 2021-hez hasonlóan zsúfoltra tervezett idei kínai űrindítási program első startja Tajjüanból. (Kép: Xinhua / Zheng Taotao)

A hétfői indítás volt egyúttal a kínai „űrévnyitó” 2022-ben. A Sijen-13 programjáért felelős állami tulajdonú CASC (China Aerospace Science and Technology Corp.) közlése szerint a kétfokozatú rakéta rendben tette a dolgát, a hasznos teher a tervezett pályára került. Az már csak utólag, a követési adatokból derült ki, hogy közel 500 km magas, a pólusok fölött húzódó (97° hajlásszögű) pályát ért el az új űreszköz, amelynek építője a Kínai Tudományos Akadémia mikroműholdak fejlesztésén dolgozó intézete (Innovation Academy for Microsatellites) volt.

2022-re csak a CASC több mint 40 indítást tervez. Tavaly 48 alkalommal startolt valamilyen Hosszú Menetelés rakéta. Maga a Hosszú Menetelés-2D akár 15-ször is indulhat idén. Ezt a típust a Kína kontinentális területén létesített mindhárom űrközpontból (Tajjüan, Csiucsüan és Hszicsang) tudják használni.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024