| Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu) | |||
Két nap, két kínai start November 5-én egy polgári földmegfigyelő műhold, másnap pedig egy műholdhármas indult Kínából. November 5-én Tajjüanból (Taiyuan) egy Hosszú Menetelés-6 rakétával startolt az SDGSAT-1 nevű űreszköz. Az időpont magyar idő szerint 3:19 volt. Ez volt ebben az évben világszerte a 101. sikeres (orbitális) űrindítás. Az addigi 43 kínai kísérletből 41 volt sikeres. Az ország már korábban túlszárnyalta eddigi „legforgalmasabb” éveinek rekordját, és idén a világon egyelőre egyik űrhatalom sem végzett több startot, mint Kína.
2021-ben már negyedszer használták a korszerű, háromfokozatú, Hosszú Menetelés-6 rakétatípust. 2015. szeptemberi bemutatkozása óta a mostani volt a nyolcadik indítása, mind sikeres. (Kép: Xinhua / Zheng Bin)
A műhold tervezésekor az ENSZ 2030-ra kijelölt fenntartható fejlődési céljait (United Nations 2030 Agenda for Sustainable Development Goals, SDG) vették figyelembe – ez a rövidítés jelenik meg a nevében is. Az ENSZ dokumentuma 17 olyan pontot jelöl meg, amelyek fontosak az emberiség jobb és élhetőbb jövője számára, a szegénység és az éhezés felszámolásától kezdve a környezet védelméig. A kínaiak szándéka szerint a műholdsorozat folytatódik.
Az ENSZ fenntartható fejlődési céljai képekben.
A következő, 2021-ben immár a 44. kínai startra csak egy napot kellett várni. November 6-án, magyar idő szerint pontban 4 órakor Hszicsangból (Xichang) állt pályára három távérzékelő műhold. A hordozórakéta egy Hosszú Menetelés-2D volt. Az űreszközök a Jaokan-35 (Yaogan-35) sorozatba tartoznak, jelzésük A, B és C.
A három Jaokan-35, az új sorozat első tagjainak indítása. (Forrás: SciNews / YouTube)
A hivatalos közlés szerint a Jaokan-35 műholdak adatait főleg tudományos, térképészeti, erőforrás-kutatási célokra, mezőgazdasági termésbecsléshez, katasztrófamegelőzésre és -elhárításra alkalmazzák majd. Műszaki paramétereikről azonban nem közöltek részleteket, és a sorozatnév alapján valószínűsíthető, hogy legalább részben katonai célú alkalmazásokra is tervezték. | |||
|