Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Kereskedelmi műholdindítás Kínából
(Rovat: Kínai műholdak, Kínai rakéták - 2017.01.10 07:15.)

Kína (és a világ) idei második startja alkalmával három űreszközt állított pályára a Kuajcsou rakéta.

A szilárd hajtóanyagú hordozóeszköznek ez volt sorrendben a harmadik startja, 2013-ban mutatkozott be. A mostani indítás helyszíne a Góbi-sivatag, Csiucsüan (Jiuquan) volt, időpontja január 9-én magyar idő szerint 5:41. A Kuajcsou (Kuaizhou) nevű rakétát olcsó, gyorsan előkészíthető indításokhoz fejlesztették ki. Egyik célja, hogy a világpiacon is versenyképes alternatívát jelentsen viszonylag kis műholdak számára. A harmadik indításával máris kereskedelmi alapú megrendeléseket elégített ki, igaz, belföldi (kínai) műholdakat juttattak vele alacsony Föld körüli pályára. Korábban két alkalommal (2013-ban és 2014-ben) titkos kormányzati űreszközök (gyaníthatóan kémműholdak) indításához használták. A most először alkalmazott Kuajcsou-1A változat képes arra, hogy egyszerre több kisebb műholdat juttasson a világűrbe, amelyek utána önálló pályákra tudnak állni.


A kínai médiában most először jelentek meg fényképek az eddig titkosan kezelt Kuajcsou rakétáról. A hordozóeszköz nevének jelentése: gyors hajó. (Kép: Xinhua)

Három műhold indult a hétfői start alkalmával. Amerikai követési adatok szerint közel kör alakú, 528 km és 543 km között változó magasságú, 97,5°-os hajlásszögű pályát sikerült elérni. A földmegfigyelő JL-1 (más néven Lingcsiao-3 vagy Lingqiao-3) nagyfelbontású videókat készít a felszínről, például erőforrás-kutatási, erdészeti, környezetvédelmi, közlekedési, katasztrófa-megelőzési és -elhárítási alkalmazásokra. A műhold a Csilin (Jilin) nevű konstelláció tagja, amelyet 2015 októberében kezdtek kiépíteni. Akkor egy Hosszú Menetelés-2D rakétával állt pályára belőle négy műhold. Most két kísérleti, két egységes (2U) CubeSat is repült (nevük Xingyun Shiyan-1 vagy röviden XS-Y1, és Kaidun-1 vagy Caton-1). Céljuk új rádiós kommunikációs berendezések, módszerek kipróbálása az alacsony Föld körüli pályán, valamint tengeri hajók jeladóinak követése.

A Kuajcsou rakéta kereskedelmi indításait a tavaly februárban alapított Expace, a China Aerospace Science and Industry Corporation (CASIC) leányvállalata szervezi. A mostani startra a 14,5 millió amerikai dollár értékű szerződést is tavaly kötötték. Állítólag külföldi megrendelők is érdeklődnek a szolgáltatás iránt. Egy kilogramm hasznos teher alacsony pályára juttatása kb. 10 ezer dollárba kerül. Egy alkalommal akár 4–6 műhold is elhelyezhető a rakéta orrkúpja alatt. Az Expace tárgyal ázsiai, európai és latin-amerikai űripari (műholdgyártó) cégekkel, hogy az általuk épített űreszközök indítására ajánlatokat tegyen. (Amerikaiak nem jöhetnek szóba, ezt a fajta együttműködést a kínaiakkal ott a törvények tiltják.) A CASIC terve nem kevesebb, mint hogy 2020-ig a kis műholdak indításának világpiacán 20% körüli részesedést érjenek el. A Kuajcsou-1A rakéta egyszerre akár 300 kg hasznos terhet képes alacsony pályára juttatni. Kínában egyébként az Expace mellett a China Great Wall Industry Corporation is kínál kereskedelmi alapon műholdindításokat, a Hosszú Menetelés rakéta típusaival. Fő profiljuk nagy tömegű, geostacionárius pályára szánt távközlési holdak felbocsátása.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024