Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Sicsien-10: újra a Földön
(Rovat: Kínai műholdak - 2016.04.20 07:15.)

Az április 5-én súlytalansági kísérletek végzésére indított kínai műhold visszatérő kapszulája közel két hét után, hétfőn épségben landolt Belső-Mongólia tartományban.

A Sicsien-10 (Shijian-10, SJ-10) április 18-án, magyar idő szerint 10:30 körül ért földet. Pontosabban csak az ember nélküli automata űreszköz visszatérő kapszulája, hiszen az orbitális egység – rajta néhány tovább folyó kísérlettel – alacsony Föld körüli pályán maradt.


(Kép: Xinhua / Chen Junqing)

A programban összesen 19 súlytalansági kísérlet szerepelt. Az egyikről, a kőolaj viselkedését vizsgáló, európai együttműködésben megvalósított kísérletről korábbi cikkünkben részletesebben írtunk. A folyadékok fizikája mellett az égéssel kapcsolatos, valamint anyagtudományi, biotechnológiai, a sugárzásnak a növényekre és állatokra gyakorolt hatását vizsgáló kísérleteket is végeztek a műholdon. Az eredmények egy részét már nyilvánosságra is hozták.

A legnagyobb érdeklődést kiváltó kísérletben több mint 6000 egérembrió növekedését vizsgálták. A beszámolók szerint ez volt az első alkalom, hogy emlősök embrióival végeztek kísérletet a világűrben. A repülés előtt a legnagyobb kérdés az volt, hogy ezek képesek-e egyáltalán növekedni a tartós súlytalanság körülményei között. A válasz az, hogy igen. A mintáról négy óránként készített felvételek tanúsága szerint a sejtosztódás beindult, lényegében ugyanúgy, mintha az egérembriók a Földön maradtak volna. A kutatók szerint a vizsgálatok nagyon távlati célja annak a megállapítása, hogy az emberiség képes lenne-e egyáltalán a szaporodásra és így a „gyarmatosításra” a Naprendszerben más égitesteken. Az embriók korai fejlődése – legalábbis az egerek esetében – rendben zajlott a súlytalanságban is.


A két sejtből álló egérembriók (balra) fejlődése a tápoldatban 80 óra elteltével a hólyagcsíra állapotig (jobbra), a kínai Sicsien-10 műholdon végzett kísérletben. (Kép: China Daily)

A visszatért egységből a mikrohullámú sütőhöz hasonlítható méretű kísérleti berendezést az egérembriókkal Pekingbe szállították további laboratóriumi vizsgálatokra. A hétfőn földet ért mind a 11 kísérleti egység jó állapotban vészelte át a légköri fékezés és az ejtőernyős ereszkedés viszontagságait. A Sicsien-10 volt a 24. sikeres kínai visszatérő műholdas program az 1970-es évek óta. Egy további ilyen űreszköz egy startbalesetben odaveszett.


Helikopterrel szállították el a helyszínről a Sicsien-10 visszatérő kapszuláját. (Kép: Xinhua / Chen Junqing)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024