Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Sencsou-15, három férfi utassal
(Rovat: Kína a világűrben - 2022.11.29 16:30.)

A kínai űrhajó az ország új űrállomása felé tart, ahol utasai csatlakoznak a Sencsou-14 már ott dolgozó személyzetéhez.

Most először kerül tehát sor olyan személyzetcserére a kínai űrállomáson, amikor egy ideig egyszerre tartózkodnak majd a fedélzeten a visszatérő és az új személyzet tagjai. Hogy erre már lehetőség van, az annak köszönhető, hogy nemrég a helyére került a modulűrállomás mindhárom fő egysége, így elegendő élettér áll rendelkezésre akár hat űrhajós számára is.

A Sencsou-15 (Shenzhou-15) november 29-én magyar idő szerint 16:08-kor startolt Csiucsüanból (Jiuquan) egy Hosszú Menetelés-2F rakétával.


A rakéta és az űrhajó útban az indítóállás felé, november 21-én. (Kép: Xinhua / Li Yunxi)

A háromfős személyzet ezúttal csupa férfiakból áll, nevüket a startot megelőző napon tartott sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra az emberes űrrepülésekért felelős kínai ügynökség (China Manned Space Agency, CMSA). Eszerint a parancsnok Fej Csunlung (Fei Junlong), társai Teng Csingming (Deng Qingming) és Csang Lu (Zhang Lu). Az 1965-ben született parancsnok gyakorlott űrutazó, a második kínai személyzetes űrrepülés (Sencsou-6) résztvevője volt 2005-ben. Társai első űrrepülésüket kezdték most.


Kína szokás szerint csak egy a startot közvetlenül megelőző sajtótájékoztatón derült ki a személyzet összetétele. (Kép: Xinhua / Li Gang)

Teng Csingming (1966) elég sokáig várt a lehetőségre. Még 24 évvel ezelőtt kezdte meg a kiképzést az első 14 kínai űrhajós csoportjában. Eddig már több repülés tartalék személyzetének tagja volt. Csang Lut (1976) a második űrhajós osztályba válogatták be, ő 12 éve kezdett készülni erre a feladatra.


A Sencsou-15 utasai, balról jobbra Csang Lu, Fej Csunlung (parancsnok) és Teng Csingming a nyilvános bemutatkozásukkor, november 28-án. (Kép: Xinhua / Li Gang)

A felgyorsuló kínai emberes űrrepülési program keretében ebben az évben már a hatodik repülés, beleértve nem csak a személyzetes küldetéseket, de az új űrállomásmodulok felbocsátását és a Tiencsou (Tianzhou) teherűrhajók repüléseit is. Ami az új űrállomást illeti, ez a negyedik háromfős személyzet. Most fejeződik be az átmenet az űrállomás-építés időszakából a rutinszerű működtetés időszakába.

A mostani trió a Sencsou-14 személyzetét váltja, és a Sencsou-16 három űrhajósának érkezéséig marad. Közben fogadják majd a következő személyzet ellátására érkező Tiencsou-6 teherűrhajót. Várhatóan hat hónapig tart a munkájuk, 2023 májusában térhetnek haza. Feladatuk a három modulból épült állomás hosszú távú működésének tesztelése, valamint kísérleti berendezések telepítése és tudományos kísérletek végrehajtása a súlytalanságban. Három vagy négy űrséta is szerepel a tervezett programjukban, az űrállomás-építés munkálatainak folytatására és külső kísérleti platform elhelyezésére. Kipróbálják a legújabb Mengtien (Mengtian) modul zsilipjét is.

A Sencsou-15 rövid repülést követően automatikus üzemmódban dokkol a Tienho (Tianhe) fő űrállomásmodul keringési irány szerinti elülső részén. Amint ez megtörténik, a kínai modulűrállomás eléri az eddigi legnagyobb kiterjedését, három fő modullal, valamint a hozzájuk csatlakozó két személyszállító (Sencsou-14 és -15) valamint egy teherszállító (Tiencsou-5) űrhajóval. Az összes tömegük megközelíti a 100 tonnát.


A Tienkung (Tiangong) űrállomás konfigurációja a Sencsou-15 dokkolása után. (Fantáziakép: CASC)

A CMSA hétfői tájékoztatóján beszámoltak egy sor kutatási programról is, amelyeket az ENSZ Világűrirodájával (United Nations Office for Outer Space Affairs, OOSA) és az Európai Űrügynökséggel (ESA) együtt készítenek elő. Ezek eszközei jövőre kerülhetnek fel a kínai űrállomásra. A tájékoztatót vezető Csi Csiming (Ji Qiming), az űrügynökség igazgatóhelyettese ezúttal is hangsúlyozta, hogy a jövőben más országok kutató űrhajósait is szívesen látnák űrállomásukon.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024