Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

GYORSHÍR: Startállásban a következő kínai űrhajó
(Rovat: Kína a világűrben - 2021.10.08 06:15.)

Tegnap kitolták a függőleges szerelőcsarnokból azt a CZ-2F hordozórakétát, mely a Sencsou-13 űrhajót juttathatja pályára.

Mint az olvasóink előtt ismert, a Sencsou-13 (Shenzhou-13) a kínai modulűrállomás első pályán lévő egységéhez indul, ahol a három tajkonauta majd – az ország történetében először – fél éves repülést teljesít. A kínai hatóságok sem az indítás pontos dátumát, sem a személyzet névsorát nem hozták nyilvánosságra. A korábbi tapasztalatok alapján azonban a maximum 8 napos startelőkészítés vélelmezhető, ez október 15-i startot jelenthet. A személyzettel kapcsolatban csak arra hagyatkozhatunk, amit korábban (a 3. kínai teherűrhajó startja kapcsán) írtunk, és természetesen (!?) hivatalosan nem megerősített információ: „E sorok írásakor (...) egy Csaj Csekang (Zhai Zhigang), Vang Japing (Wang Yaping) és Je Kuangfu (Ye Guangfu) összetételű legénység repüléséről suttognak. A lista – már ha igaz – nem meglepő, hisz a fenti trió volt kijelölve a Sencsou-12 tartaléknak, így a szokások szerint most ők léphetnek előre mint elsődleges legénység.”



A Hosszú Menetelés-2F (CZ-2F) rakéta, már a csiucsüani (Jiuquan) indítóállásban. (Képek: Xinhua)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024