50 éve történt: Amikor Mao űrhajót akart – 1. rész: Az űrhajósok
(Rovat: Kína a világűrben - 2021.03.14 07:15.)

1971. március 15-én Pekingben, a legnagyobb titokban kiválasztottak 20 űrhajósjelöltet.

Közülük került volna ki az első kínai űrhajós, aki hazai fejlesztésű űrhajóval 1973-ban indulhatott volna a világűrbe.

1966 márciusában egy szállodában zajlott le a kínai rakéta-, repülő- és kommunikációs technika, illetve repülőorvostan közel 200 vezetőjének tanácskozása. Itt összeállt egy háromfős bizottság, mely közvetlenül a Nemzetvédelmi Tudományos Tanácsnak tette meg javaslatait egy lehetséges kínai személyzetes űrprogramra vonatkozóan. A testület tagjai az alábbiak voltak:

• Caj Csiao (Cai Qiao, a Kínai Hadsereg Tudományos Akadémiája Katonaorvosi Tudományok Bizottságának alelnöke),
• Sen Csicsen (Shen Qizhen, a Kínai Orvostudományi Akadémia elnöke),
• Pej Sicsang (Bei Shizhang, a Kínai Tudományos Akadémia Biofizikai Intézetének vezetője).

1967. július 14-én Mao Ce-tung (Mao Zedong, akkor a Kínai Kommunista Párt [KKP] elnöke, valamint a KKP Központi Katonai Bizottság elnöke, 74 éves) és Csou En-laj (Zhou Enlai, akkor a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke, 69 éves) engedélyt adott arra, hogy a Kínai Népköztársaság szakemberei megkezdjék egy személyszállító űrhajó, és a hozzá szükséges egyéb eszközök és technológiák fejlesztését. A döntés napja után a (természetesen) titkos program a „714-es projekt” nevet kapta. Az űrhajó fantázianeve a Sukuang-1 (Shuguang-1, kínaiul: 曙光一号, angolul: Dawn-1, magyarul: hajnal, pirkadat) lett.

1968. január 8-án a KKP Központi Katonai Bizottsága meghatározta az űrhajósjelöltek kiválasztásának lépéseit és a jelöltekkel szembeni elvárásokat. A repülőorvosi feltételek nagyban hasonlítottak ahhoz, amit a szovjetek vagy az amerikaiak alkalmaztak, de természetesen hozzáigazították a kínai lehetőségekhez. Ennek megfelelően a jelöltek testmagasságát 159 és 174 cm, testtömegét pedig 55 és 70 kg között határozták meg. Csak és kizárólag nagysebességű gépeket vezető katonai pilóták jöhettek szóba, akik minimum 24, maximum 38 évesek lehettek, és sugárhajtóműves típuson legalább 300 repült órával kellett rendelkezniük. 1968. április 1-jén pedig Pekingben létrehozták Űrrepülési Orvosi Kutató Központot.

1969 végén, mintegy két hónap alatt áttekintették 1918 pilóta személyi kartonját, s ez alapján kiválasztottak 215 főt elsődleges vizsgálatokra. Közülük azután 88 főn végezték el a részletes

• repüléstechnikai ellenőrzéseket,
• fizikai (sport-) felmérőket,
• pszichológiai és orvosi vizsgálatokat.

• Liu Csungfu (Liu Chongfu, 1941, századparancsnok),
• Vang Fuho (Wang Fuhe),
• Vang Fucsüan (Wang Fuquan, 1939, ezredparancsnok-helyettes),
• Jü Kujlin (Yu Guilin, repülőoktató)
• Fang Kuocsün (Fang Guojun, 1934, ezredparancsnok),
• Csaj Hungliang (Chai Hongliang),
• Tu Csincseng (Du Jincheng, 1949, századparancsnok),
• Vang Csüanpo (Wang Quanbo, századparancsnok),
• Vang Zsungszen (Wang Rongsen, 1934, hadosztályparancsnok-helyettes),
• Csang Zsuhsziang (Zhang Ruxiang, 1941, ezredparancsnok),
• Meng Szenlin (Meng Senlin, 1947, századparancsnok),
• Li Sicsang (Li Shichang, 1935, ezredparancsnok politikai helyettese),
• Tung Hsziaohaj (Dong Xiaohai),
• Lu Hszienhsziao (Lu Xianxiao, 1936, századparancsnok),
• Hu Csance (Hu Zhanzi),
• Sao Csecsien (Shao Zhijian, 1940, ezredparancsnok),
• Vang Csejüe (Wang Zhiyue, 1941),
• Liu Csungji (Liu Zhongyi),
• Ma Cecsung (Ma Zizhong, ezredparancsnok politikai helyettese).

A névsort végigolvasva feltűnő, hogy a kiválasztottak – az első szovjet és amerikai űrhajósokhoz képest – többségében nagyon komoly beosztásból (hadosztály-, ezred- és századparancsnokok) kerültek ki. (Egy századparancsnok alá általában 10–15 repülőgép és 15–25 pilóta tartozik. Egy ezred általában 2–4 századból áll, egy hadosztályban pedig több ezred található.) Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy Kínában ezekbe a beosztásokba a parancsnokok amerikai és szovjet társaiknál jóval fiatalabban kerültek, így azután még belefértek a korhatárba...

Az űrhajósok alapkiképzésük során a szokásos tárgyakat – aerodinamikát, rakéta- és űrrepülési technikát, csillagászati navigációt, földrajzot, repülő- és űrorvostant, stb. – tanultak. A fizikai felkészítés során különböző forgószékes, lengőhintás, centrifugás és szeparációs gyakorlatokon vettek részt. Ismerkedtek a barokamrával, és az első – 10 kg-os, vöröses-narancssárga – kínai IVA szkafanderrel (azaz az űrsétára nem alkalmas, csak az űrhajón belül használatos, mentő űrruhával). Végeztek ejtőernyős ugrásokat is, hisz a tervezett űrhajó – ahogy azt majd kétrészes sorozatunk befejező cikkében látni fogjuk – katapultülésekkel volt felszerelve. S hogy valami élvezet is legyen: kóstolgatták az első kínai űrételeket!

Olvasóink már most tudják, hogy ez a kínai program végül nem valósult meg. Viszont fontos hangsúlyozni, hogy a programban résztvevő 19 jelölt többségének nem felejtették el, hogy mire vállalkoztak. Űrhajósjelölt-karrierjük után a legtöbbjük igen magas beosztásokig jutott! Tung Hsziaohaj például a Légierő 18. Kiképző Hadosztályának parancsnoka lett, Lu Hszienhsziao a 7. Hadsereg vezérkari főnökeként vonult nyugállományba, míg Vang Csejüe a Légierő 3. Hadosztályának parancsnoki pozíciójáig jutott.

(Folytatjuk!)