Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Sencsou-9: teljes siker
(Rovat: Kína a világűrben - 2012.06.29 06:45.)

Belső-Mongóliában három űrhajóssal szerencsésen földet ért a kínai űrhajó visszatérő kabinja.

Köztük volt az első kínai női űrhajós, Liu Jang, valamint Csing Haj-peng parancsnok és Liu Vang. A Sencsou-9 utasai június 16-án indultak a Tienkung-1 kísérleti űrállomásmodulhoz, ahol 18-án először automatikus módban, majd 24-én kézi irányítással is dokkoltak. Közel 10 napot töltve ott, első látogatókként „belakták” az űrállomást. A fedélzeten elsősorban a Tienkung-1 rendszereit próbálták ki, valamint orvosi kísérleteket hajtottak végre.


Balról jobbra: Liu Jang, Csing Haj-peng és Liu Vang, amint tisztelegnek Hu Csin-tao kínai államfőnek, aki látogatást tett a pekingi irányító központban. (Kép: CCTV)

A személyzet június 27-én, magyar idő szerint éjfél körül szállt át a Sencsou-9-be, majd a negyedik kínai emberes űrhajó kézi irányítással, Liu Vang vezetésével távolodott el végleg az űrállomásmodultól. A landolás 29-én 4:02-kor (pekingi idő szerint hat órával később, már a délelőtti órákban) történt Kína északi részén, Belső-Mongólia tartományban. 2003 óta ugyanebben a térségben ért földet az eddigi három másik kínai űrhajó is, amely embereket szállított.


A Sencsou-9 landolása után, a kapszula kinyitásakor.

Kínai beszámolók szerint az ázsiai ország amerikai dollárban számolva 6,1 milliárdot költött emberes űrrepülési programjára, annak 1992-es kezdetétől fogva. Ennek az összegnek nagyjából a fele ment és megy el az űrbeli dokkolás feltételeinek megteremtésére és kipróbálására, amit most a Sencsou-9 utasai sikerrel teszteltek a Tienkung-1 modulnál. Ritkán hallani konkrét pénzügyi adatokat a kínai hadsereg által irányított emberes űrprogrammal kapcsolatban. A Föld körül keringő buszméretű űrállomásmodult a tervek szerint legközelebb jövőre keresi majd fel egy újabb háromfős személyzet. A Föld körüli pályán való csatlakozási képesség kialakításának kb. 3 milliárdos költségébe az előző kettőn és a mostanin kívül a következő, Sencsou-10 jelzésű űrhajó költségei is beleértendők már. A 2020-as évek elejére a kínaiak egy nagyobb, állandóan lakható űrállomás (Tienkung-2) pályára állítását tervezik.

A már közel 280 napja keringő, tavaly szeptemberben indított Tienkung-1-et eredetileg két éves működésre és hat dokkolásra szánták. Ez utóbbi műveletekből már 2-2 megtörtént, tavaly a Sencsou-8 ember nélküli űrhajóval, illetve most a Sencsou-9-cel. Jelenleg úgy tűnik, hogy a modult a műszaki állapota többre is képessé teszi majd. Eddig a rendelkezésre álló hajtóanyagnak csupán a negyedét használták fel, és egyik fedélzeti rendszerét sem kellett még átkapcsolni a tartalékra.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024