Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Kínai űrállomás 15 éven belül
(Rovat: Kína a világűrben - 2004.05.21 18:54.)

Kína 15 éven belül saját, állandó űrállomást állít Föld körüli pályára, de nem tervezi ember Holdra küldését – jelentette ki május 18-án Wang Yongzhi, a kínai űrprogram főkonstruktőre.

Wang emellett közzétette az emberes űrprogram eddigi költségvetésének néhány adatát is. Eszerint ez az elmúlt 11 évben mintegy 18 milliárd jüant, azaz kb. 2,18 milliárd dollárt emésztett fel.

Mint az Űrvilágon már beszámoltunk róla, Kína 2006-tól három holdszonda indítását tervezi. Az első egy keringőegység (2006), a második egy leszálló (2010), a harmadik pedig egy mintagyűjtő (2020) űrszondás misszió lenne. Elemzők a bejelentéskor úgy gondolták, hogy a leszálló szonda esetleg egy emberes misszió közvetlen előkészítése lehet, amit a korábbi kínai információk is megerősítettek, miszerint Kína a Marsra nem, de a Holdra – a következő évtizedben – akar embert küldeni.

Wang most azt jelentette be, hogy bár az űrállomás építéséről továbbra sem tettek le, az emberes Hold-programról pénzügyi okokból egy időre lemondanak. (Ez összefüggésben lehet a kínai vezetés azon új gazdaságpolitikai irányvonalával, ami a gazdasági fellendülés fékezését szeretné elérni, több fejlesztés visszafogásával. A szakértők szerint ugyanis egy ekkora országban egy teljesen kiépítetlen infrastruktúra és nagy bürokrácia mellett a túlzottan gyors GDP-növekedés, ami akár 30-35 százalékos is lehet, végül visszacsaphat.)

Jelenleg az egyetlen Föld körüli keringő űrállomás a Columbia űrsikló katasztrófája miatt most csak „fenntartás” alatt lévő Nemzetközi Űrállomás, melynek építésében 16 ország vesz részt: az Európai Űrügynökség tagállamai, Japán, Kanada, az Oroszországi Föderáció és az Amerikai Egyesült Államok. Kína szakemberek az építkezés 1998-as megkezdésekor nemhivatalosan bejelentették, hogy ők is csatlakoz(ná)nak az ISS-programhoz. Reagálásukban amerikai tisztségviselők ezt akkor „viccesnek” nevezték, s egyúttal gyakorlatilag kizárták ennek lehetőségét, azaz az elképzelés tulajdonképpen amerikai vétót kapott.


Kínai sajtóértesülések szerint a Sencsou-6 űrhajó csak jövőre indulhat útnak, igaz, akkor már két tajkonautával a fedélzetén. Az űrhajósok ekkor már elhagynák a parancsnoki kabint és átszállnának az orbitális egységbe, ahol különféle kísérleteket hajtanának végre. Jelenleg úgy tűnik, 2005-re talán nem is terveznek több repülést.

A kínai emberes űrprogram 1992-es „felpörgetése” óta több tízezren dolgoztak a kínai űrkutatásban több mint 3000 ipari létesítmény alkalmazottaiként.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024