Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

CubeSatok indítása az ISS-ről
(Rovat: Japán és az űrállomás, Kis űreszközök nagy szerepe - 2015.07.10 07:15.)

Japán meghirdette a KiboCUBE programot, amelynek keretében elsősorban fejlődő országok műholdjait fogják pályára állítani az ISS Kibo moduljából.

Az ENSZ Világűrbizottság (COPUOS) minden év júniusában Bécsben tartja nyolcnapos ülését. Mint mindig, számos résztvevő ország idén is úgynevezett technikai előadásban számol be űrtevékenysége legújabb eredményeiről. A Bizottság idén júniusi ülésén elhangzott egyik japán előadás a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) indított CubeSat műholdakról szólt.


A Nemzetközi Űrállomás japán Kibo moduljából (balra) lehetőség van CubeSat kategóriájú műholdak indítására. (Kép: JAXA / NASA)

A Kibo az egyetlen űreszköz, amelyen rendelkezésre áll a CubeSat kategóriájú műholdak közvetlen indítási lehetősége. Az ehhez szükséges, a Japán Űrügynökség (JAXA) által fejlesztett berendezés a JEM-SSOD, ahol a JEM a Kibo modul hivatalos nevének (Japanese Experiment Module, azaz japán kísérletek modulja), az SSOD pedig a Small Satellite Orbital Deployer (kis műholdakat a Föld körüli pályán kihelyező egység) rövidítése.

A módszer előnye, hogy a kis műholdakat teherűrhajóval szállíthatják az ISS-re. A teherűrhajók által szállított több tonna utánpótláshoz képest akár egy tucat CubeSat tömege és térfogata elenyésző, emiatt a feljuttatás sokkal olcsóbb. Kisebb a műholdakra indításkor ható rázkódási terhelés. Továbbá, az SSOD-t úgy alakították ki, hogy a műholdakat kihelyező űrhajósnak nem kell űrsétát végeznie, az eszköz a Kibo robotkarjához kapcsolva az ISS belső teréből irányítható, a műholdakat a Kibo zsilipkamráján keresztül juttatják ki a világűrbe.


Koicsi Vakata (Koichi Wakata) japán űrhajós a Kibo modulban előkészíti a CubeSatokat pályára állító eszköz installálását. (Kép: JAXA / NASA)

Az SSOD-t 2012 októberében használták először, erről akkori cikkünkben beszámoltunk. Akkor öt CubeSat, 3 japán és 2 amerikai állt pályára. Azóta további öt alkalommal használták az indítószerkezetet, 2013 novemberében, 2014 februárjában és augusztusában, valamint 2015 februárjában és márciusában. Az egyes alkalmakkor rendre 4, 33, 12, 1 és 16 apró kocka került önálló Föld körüli pályára. Ezzel a Kibo modulból indított kockaműholdak száma már elérte a 71-et. Többségük az Egyesült Államokban készült, szám szerint 63 darab. A továbbiak között 3 japán, 2 litván, 1–1 japán-vietnami közös, perui és brazil műholdat találunk. A nanoműholdak rendszeres pályára helyezése a japán eszközzel a jövőben is folytatódik.


A nanoműholdakat pályára állító szerkezet a Kibo modul robotkarja végén. (Kép: JAXA)

Japán most felajánlotta, hogy az ENSZ űralkalmazási programjával együttműködve, annak szellemében elsősorban a fejlődő országokat segítve azok valamely oktatási intézménye vagy kutatóintézete által készített, és pályázati úton kiválasztott 1 egységes (1U) CubeSatot a Kibo modulból pályára állítják. A pályázás lehetősége az ENSZ minden tagállama számára nyitva áll, azonban a program elsődleges célja a fejlődő országok segítése. Évente átlagosan egy műholdat szándékoznak a program keretében pályára állítani, az első kiválasztott CubeSat indítására leghamarabb 2016 végén kerülhet sor.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024