Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Eljött a frissítés ideje
(Rovat: Japán a világűrben, Navigáció és térképészet - 2021.10.26 12:15.)

Egy bő évtized után Japánban sort kerítettek az ország GPS-t kiegészítő saját navigációs műholdrendszere első képviselőjének lecserélésére. Jön még több is.

A QZS-1 (más néven Micsibiki-1, vagy Michibki-1) műhold a japán QZSS (Quasi-Zenith Satellite System), vagyis a zenithez közel látszó navigációs műholdak rendszerének első példánya volt. Kicsivel több mint 11 éve, 2010 szeptemberében állították pályára. Maga a teljes rendszer, amely összesen négy műholdat számlál, 2017-ben készült el. A QZSS műholdak geoszinkron (1 napos keringési idejű), az egyenlítői síkkal nagyobb szögeket bezáró, illetve a sík közelében húzódó (geostacionárius) pályákon működnek. A rendszer célja az amerikai GPS műholdas hely- és időmeghatározó rendszer japán igényekre szabott kiegészítése. A közepes magasságú pályákon keringő, a Földet nagyjából fél nap alatt megkerülő GPS holdak szolgáltatását a vele kompatibilis L-sávú jeleket sugárzó japán holdakat egészítik ki. A navigációs vevőberendezések mindkét típusú űreszköz rádiójeleit képesek venni és feldolgozni.

Most egy H-2A rakétával, a Tanegasima (Tanegashima) űrközpontból bocsátották fel a legidősebb QZS-1 leváltására készült QZS-1R (Micsibiki-1R) műholdat. A start október 26-án, magyar idő szerint 4:19-kor történt.


A 2001-ben bemutatkozott, legtöbbet használt japán rakéta, a H-2A 44. startja. (Kép: Mitsubishi Heavy Industries)

A QZS-1R tervezett aktív élettartama 15 év. Egyelőre elnyúlt átmeneti pályára állt, saját hajtóműveivel alakítja ki a közel kör alakú geoszinkron (kb. 36 ezer km magas) pályát, amelynek hajlásszöge 40–45° között lesz. A 2017-ben indított másik három QZSS holdhoz csatlakozik.


A GPS-t kiegészítő QZSS megnöveli a műholdas helymeghatározás pontosságát és megbízhatóságát Japánban és környezetében, különösen a magas városi építmények között és más olyan terepen, ahol a horizont közelében a kitakarás miatt kevesebb GPS műhold jele juthat el a vevőberendezésig. (Kép: National Space Policy Secretariat)

Japán célja az ázsiai és csendes-óceáni térség felhasználói számára hasznos műholdrendszer héttagúvá bővítése, vagyis további három QZSS műhold felbocsátása, 2023 végéig. Ezzel Japán területén tejesen önálló, még a GPS-től is független navigációt tudnak biztosítani.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024