Ázsiai mozaik – 2022. október (1. rész)
(Rovat: India a világűrben, Kis űreszközök nagy szerepe , Az űrállomás és az USA - 2022.11.06 08:15.)

Havi sorozatunkban az ázsiai és csendes-óceáni térségről találnak olyan híreket, melyek önálló cikkhez rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.

Arab országok

Október 7-én az Arabsat a SpaceX-szel írt alá egy szerződést, melynek értelmében az amerikai cég indíthatja az arab országok űrtávközlési szervezetének első hetedik generációs űrtávközlési holdját, az Arabsat-7A-t. Ez immár a harmadik alkalom, hogy az arabok a SpaceX rakétáját választották, hisz 2019-ben az Arabsat-6A-t indította Musk cége, és 2023-ban a BADR-8-at is az ő vállalata állíthatja pályára.

A hónap legutolsó napján jelentette a szaúdi, majd egy nappal később az Egyesült Államok Űrügynöksége, hogy az arab ország két űrhajósa (!) – a tervek szerint egy férfi és egy nő – az Axiom Space Ax-2 küldetésének keretében juthat el a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Tíz napos repülésükön a Crew Dragon parancsnoka Peggy Whitson amerikai hivatásos asztronauta, míg pilótája John Shoffner magánűrhajós lesz. A startra legkorábban 2023. május 1-jén kerülhet sor.

Furcsa, hogy az ügylettel kapcsolatos közlemények egy része „commercial” (kereskedelmi), míg más része „private” (magán) űrhajósról beszél. A második azt jelenti, hogy a számlát az utas állja, és ha orvosilag megfelel, akkor repül. Ebben az esetben viszont miért folyik bele a dologba a Szaúdi Űr(kutatási) Bizottság, mint aláíró, és miért nem tudható a két utas neve? Amennyiben kereskedelmi utasról van szó, akkor a(z állami) bizottság részvétele persze érthető, hisz a költségeket az adófizetők állják, a feladatokat a Bizottság szabja, és ő felel az egészségügyileg és szakmailag megfelelő űrhajósok kiválogatásáért. Ekkor viszont a sebesség meglepő. Az aláírás és repülés legkorábbi időpontja között ugyanis mindössze 8 hónap (!) áll rendelkezésre a MEGFELELŐ kiválogatási, kiképzési és kutatásiprogram-összeállítási folyamatra. Ez pedig túl rövidnek tűnik. Azaz vagy a kiválogatás zajlik majd valamiféle „gyorsított protokoll” szerint, esetleg már korábban meg is kezdődött, vagy a képzés és a Föld körüli szakmai program lesz olyan, mint egy privát, és nem olyan, mint egy „nemzeti” űrhajós esetében szokásos.

Persze monarchiák esetében nem meglepő, ha az államok uralkodói érdekek mentén lépnek… Idősebbek (és az internet) emlékezhetnek rá, hogy nem ők ketten lesznek az arab monarchia első űrhajósai! 1985-ben ugyanis az 1956-ban született Szultan ibn Szalman Al Szaúd (Sultan ibn Salman Al Saud, képünkön) jutott el a világűrbe egy Space Shuttle fedélzetén. Róla nem csak azt érdemes tudni, hogy hazája első űrhajósa, de az első arab és első muszlim volt a világűrben. Ritkábban kerül szóba, hogy az első olyan személy volt a világűrben, aki egy uralkodó család tagja. Az első szaúdi asztronauta Amerikában diplomázott, először tömegkommunikációból (BA), majd politikatudományból (MA). Hazatérve minisztériumokban, illetve a Szaúdi Olimpiai Információs Bizottságban tevékenykedett. 1985-ben azután az ország Légierejének vadászpilótája lett, és ugyanezen év nyarán már dolgozott is egy hetet a Föld körüli pályán, a Discovery fedélzetén. Az orbiterben többek között a királyi család egy másik tagjának PhD disszertációs munkájához kapcsolódó kísérletet is elvégzett (a szerző megjegyzései).

Ausztrália

Az Ausztrál Wagner Corporation – a csendes-óceáni országban lévő Toowoomba Wellcamp Airport and Business Park tulajdonosa – és a Virgin Orbit szándéknyilatkozatot írt alá a két vállalkozás együttműködéséről. Ennek értelmében az utóbbi cég kifejezi azon szándékát, hogy időnként a repülőtérről üzemeltesse Cosmic Girl fantázianevű Boeing 747-esét, hogy onnan – mint egyedüli Ausztrál (űr)bázisukról – felszállva indíthassa Launcher One rakétáit a repülő szárnya alól. Toowoomba gyors minősítése lehetővé teheti akár a 2024. évi első kisműholdas kozmikus indítást.

Az ausztrál Gilmour Space bejelentette első Caravan fantázianevű „rideshare” (indításiköltség-megosztásos) LEO (alacsony pályás) küldetését. A 2024-re tervezett Caravan-1-gyel több kisebb-nagyobb műhold állhat pályára, hisz az ilyen repülések jellemzője, hogy nincs egy (vagy két) nagyon nagy méretű (fő) műhold, melyek mellé bepakolnak sok kicsit, hanem minden űreszköz kicsi. Ennek a gyakorlatban az a jelentősége, hogy a gyorsan elkészülő piciknek nem kell várniuk, amennyiben a legtöbbet fizető főrakomány előkészítése megcsúszik. A kockázati tőkebefektetőket a háttérben tudható Gilmour első rakétáját talán már jövőre elindíthatja. Amennyiben az Eris repülése sikeres lesz, akkor a Caravan-1-et a javított Eris Block 2 (képünkön) szállíthatja, legkorábban 2024-ben. Ez a rakéta ideális esetben akár 1 tonnányi rakományt vihet LEO pályára.

India

Az indiai Skyroot Aerospace a közelmúltban 51 millió dolláros tőkeemelést hajtott végre. A bengalurui startup ehhez elsősorban a GIC India Direct Investment Group pénzügyi segítségét vehette igénybe. A pénzügyi akció azután vált lehetővé, hogy a Skyroot Aerospace a közelmúltban három kritikus technológiát validáltatott jelenleg fejlesztés alatt álló Vikram hordozórakétájához. A Vikram egy teljesen szénszálas szerkezetű rakéta lenne, mely 800 kg hasznos terhet vihet LEO pályára. A fejlesztések jó ütemben haladnak, hisz a cég korábban sikeresen tesztelte kriogenikus, hipergolikus és szilárd hajtóanyagú rakétahajtóműveit. Ennek köszönhetően talán már az idén kipróbálhatják az első Vikramot, mely iránt az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) is érdeklődik. Ezt bizonyítja az ISRO és a Skyroot között született egyetértési nyilatkozat (MoU), melynek értelmében az ISRO létesítményeket és know-how-t is a startup rendelkezésére bocsát. (Képünkön a Skyroot alapítói, Pawan Kumar Chandana (jobbra), illetve Naga Bharath Daka, a Vikram rakéták makettjei mögött.)

A 6–10 hónapos Mars körüli működési időre tervezett Mangalyaan (vagy MOM, Mars Orbiter Mission) október első napján, indítását követően közel 9, míg Mars körüli pályára állását követően (csak pár nappal) több mint 8 évvel (!) végleg elhallgatott. India első Mars-szondája még 2013 novemberében startolt, és 2014 szeptemberében állt a vörös bolygó körüli pályára. Az egyébként technológiai demonstrátornak épített űreszközzel meglévő kapcsolat elvesztésének oka a közlemény megjelenésekor (november első napjaiban) ismeretlen volt. A szakemberek a hajtóanyag elfogyásával, vagy a térbeli helyzet hibás megváltoztatásával, esetleg az akkumulátorok lemerülésével számoltak.

Érdekes véletlen, hogy az orbiter elvesztésére mindössze néhány héttel azután került sor, hogy a programban érintett ázsiai szakemberek valamint a sajtó szeptember 27-én egy egynapos tanácskozásra ültek össze, hogy előadásokkal emlékezzenek meg arról, hogy a MOM sikeresen befejezte nyolcadik évét a vörös bolygó körül. A konferencián számos tudományos eredményt ismertettek, mi most egyetlen statisztikai adatsort emelnénk ki: a Mangalyaan adatait tartalmazó adatbázisból mintegy 27 ezer letöltés történt, melyet 6800 indiai szakember és több mint 50 ország összesen 400 kutatója kezdeményezett, természetesen a megfelelő regisztráció után. Bár az ISRO a folytatásra – MOM-2 néven – még 2016-ban bekérte a javaslatokat, a megvalósítás nincs jóváhagyva. Ennek oka az, hogy az indiai űrügynökség rövid távú céljai között jelenleg a Gaganyaan személyszállító űrhajó, a Chandrayaan-3 holdszonda, valamint az Aditya-L1 nevű napkutató űrszonda szerepel.

Izrael

Az izraeli informatikai infrastruktúrával foglalkozó Ramon.Space és a látásalapú szenzor-rendszereket fejlesztő Lulav Space közös fejleszti a Beresit-2 (Beresheet-2) holdi leszállószonda navigációs rendszerét. Mint az olvasóink előtt ismert, a Beresit izraeli lander 2019-es leszállási kísérlete a Holdra kudarccal végződött. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a zsidó állam űrtechnológiai fejlesztési szervezete – a SpaceIL – nem adja fel, és legkorábban 2025-ben a Beresit-2-vel újra próbálkozik. Ráadásul a lécet is magasabbra tették. Ezúttal ugyanis már 5 éves Hold körüli tartózkódás és két landolás a cél!