Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

GYORSHÍR: India a Marsnál
(Rovat: India a világűrben, Űrszondák a Marsnál - 2014.09.24 06:25.)

Űrtörténelmi esemény: sikeres volt az indiai Mars Orbiter Mission fékezőmanővere, ez az űrszonda is a vörös bolygó körüli pályára állt.

Két nappal az amerikai MAVEN után újabb űreszköz kezdte meg keringését külső bolygószomszédunk körül. Indiának a jelek szerint az első próbálkozásra sikerült, ami az űrkutatás történetében másoknak nem mindig – elsőre pedig valójában még sohasem. A marsi küldetéseknek nagyjából a fele fulladt kudarcba az elmúlt évtizedek során.

Ez az ázsiai ország első bolygóközi űrkísérlete, korábban a Holdig jutottak el. A MOM (Mars Orbiter Mission) meglehetősen olcsón, mindössze 75 millió dollárnak megfelelő költségvetéssel készült. Bár lényegesen kevesebbet „tud”, mint a MAVEN, és inkább egy technológiai kísérletnek, első próbálkozásnak szánták, mégis a MAVEN közel tízszer annyiba, 671 millióba került. (Érdekes összehasonlításul, a közelmúlt hollywoodi sikerfilmje, a Gravitáció költségvetése is 100 millió dollár közelében alakult.)


Mars Orbiter Mission (Fantáziakép: Wikimedia Commons)

A 2013. november 5-én indított, mostanra a Marsot megközelítő MOM fő hajtóművét hétfőn próbaképp közel 4 másodpercre bekapcsolták, hogy ellenőrizzék működőképességét. A 300 napos pihenő utáni főpróba jól sikerült. A szonda 22,5 km/s-os sebességét akkor még csupán 2,28 m/s-mal csökkentették. A Mars körüli pályára álláshoz szükséges nagy, sorsdöntő manőver szeptember 24-én, magyar idő szerint 3:47-kor kezdődött és 24 perc 14 másodpercig tartott. A fő hajtómű mellett nyolc kisebb manőverező hajtóművet is bekapcsoltak. A fékezést követően a szonda elnyúlt, 3,2 napos periódusú elliptikus pályára került, amelyen felszín feletti magassága kb. 420 km és 80 ezer km között változik. A MOM sebességét több mint 1 km/s-mal csökkentették, kb. 250 kg hajtóanyag elégetése árán.


A MOM (vagy gyakran használt, de nem hivatalos nevén Mangalyaan, magyarul Mars-űrszonda) fedélzetén kamera, a légkör összetevőit mérni és a felszín anyagi összetételét vizsgálni képes tudományos műszerek kaptak helyet. Ha minden jól megy, a Mars Colour Camera (MCC) az első színes képét már ma elküldi a jelenleg a Marstól több mint 12 fényperc távolságban levő Földre.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024