Felhős bolygónk
(Rovat: Időjárás és előrejelzése, Amerikai távérzékelő műholdak - 2015.06.04 07:15.)

Megszokott látvány, hogy az űrfelvételeken a Föld felhős. De mennyire? Ezt számszerűsítették az Aqua műhold mérései alapján.

Jól gondoljuk, ha az űrfelvételeket látva úgy érezzük, hogy a Föld nagyobbrészt felhős. Egy évtized alatt gyűjtött műholdas adatokat összegezve megállapították, hogy a Föld felszínének jellemzően 67 százalékát borítja felhőtakaró. Még borúsabb a kép az óceánok fölött, ahol mindössze alig 10%-ot tesz ki az a terület, ahol mindig tökéletesen derült az égbolt. Ezzel szemben a szárazföldek területének 30%-a fölött soha nincs felhő.

Az értékek könnyen leolvashatók a felhőborítottsági arányt bemutató térképről, amelyet az Aqua műhold MODIS (Moderate Resolution Imaging Spectroradiometer, közepes felbontású képalkotó spektrális sugárzásmérő) műszerével gyűjtött adatok alapján állítottak össze. A térkép a műhold 2002. július és 2015. április között naponta végzett mérései alapján készült.

Az Aqua műhold MODIS műszerével 2002. július és 2015. április között naponta végzett mérések alapján készült felhőborítottsági térkép. A sötétkék területek mindig felhőmentesek, a fehérek mindig felhővel borítottak. (Kép: NASA EO / Jesse Allen, Kevin Ward / MODIS Atmosphere Science Team, NASA GSFC)

A felső képen látható, hogy a Földön három zónában számíthatunk túlnyomóan felhős égre, az Egyenlítő mentén egy keskeny, illetve a mérsékelt éghajlati övekben egy-egy szélesebb sávban. Az egyenlítői zónát a passzát szélrendszer (Hadley-cella) felszálló ága hozza létre. A mérsékelt égövi felhőzónák a Ferrel-cellák felszálló ágánál, a 60. szélességek környékén alakulnak ki. A cellák leszálló ága a 15. és a 30. szélességek között helyezkedik el, itt alakulnak ki a legjelentősebb sivatagok.

A felhőzet kialakulását az óceáni áramlások is befolyásolják, a kontinensek nyugati partjai mentén nagyobb valószínűséggel képződnek felhők. A folyamat legjobban Dél- és Észak-Amerika, valamint Afrika (nagy kép) nyugati partja mentén látszik. A jelenséget az okozza, hogy a Föld forgása miatt a kontinensek nyugati partvidékén (a szárazföld „mögött”) erőteljes felfelé áramlás indul meg az óceánokban, ami hidegebb vízréteget alakít ki a tengerfelszínen. Ez az időjárási helyzet elősegíti a tengeri stratocumulusok kifejlődését, amely egyébként kiterjedését tekintve a Föld leggyakoribb felhőtípusa – jellemzően a Föld felszínének ötödét borítják.

A felhőképződésre lényeges hatással van a szárazföldek elhelyezkedése és a domborzat is. A nagyobb hegységek térségében az uralkodó szélirány felőli oldalon a felszálló légmozgás miatt az erőteljes felhőképződés a jellemző, míg a túlsó oldalon a szárazság, a sivatagosodás. A felhőtérképen is jól látható példák erre a Tibeti-fennsík, a kaliforniai Halál-völgy és az Atacama-sivatag az Andokban.

A felhőzónák kialakulása a Föld légkörzési rendszerével függ össze. A leszálló légmozgású zónákban az égbolt gyakran derült, az éghajlat száraz, a felszín sivatagos. (Kép: UK Met Office)

Minthogy a térkép sok év átlagát mutatja, nem ismerhető fel rajta a felhőzet napszakos vagy évszakos változása. Ugyancsak nem mutatja a felhőzet magasságát, esetleges rétegezettségét, egyszerűen csak azt, hogy a Föld adott pontján a mérés pillanatában derült vagy borult volt-e az ég. Ugyanakkor a mérés pontosságát befolyásolja, hogy a műszernek a sötét tengerfelszín vagy a világosabb, esetleg vegetációval borított szárazföld fölött kell-e kimutatnia a felhő jelenlétét. Torzítja az eredményeket az is, hogy például a vékony, áttetsző cirruszokat nehezebb kimutatni, mint a vastagabb felhőtípusokat.