Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Küldjünk vallásos üzenetet?
(Rovat: Idegen civilizációk? - 2009.11.17 12:00.)

A november elején a Vatikánban tartott konferencia ráirányította a figyelmet a SETI és a vallás kapcsolatára. Ami viszont kérdéseket vet fel a METI-vel kapcsolatban is.

Giuseppe Tanzella-Nitti olasz teológus már egy 1998-as előadásában arról beszélt, hogy ha a kereszténység létét is figyelembe vesszük a hipotetikus földönkívüliek utáni kutatásnál, akkor ez megváltoztathatja a képet. Részben azért, mert innentől kezdve szerinte élhetünk az egyetemes szeretetre vonatkozó feltételezéssel, és ismét csak innentől kezdve a METI nem potenciálisan fenyegetőnek tűnik majd a számunkra.

Abba most ne menjünk bele, hogy bár a keresztények a saját vallásukat tekintik „igaznak”, létezhetnek harcos vallások is, illetve az időben előrehaladva változhat, hogy az adott vallás éppen miként viselkedik. És ugyanígy abba se menjünk bele, hogy a vallás esetében is csak a rendelkezésünkre álló egyetlen, lokális példából indulhatunk ki, vagyis nem tudhatjuk, hogy ha máshol is vannak értelmes lények, akkor ők hozzánk hasonlóan hisznek-e, vagy pedig soha nem is hallottak ilyesmiről.

Tehát számomra nem tűnik meggyőzőnek ez a feltételezés.

Másfelől viszont Tanzella-Nitti azt is felveti, hogy bár az emberiség túlnyomó része vallásos, ezt a „mindannyiunk nevében” elküldött üzenetek (gondoljunk csak az arecibói rádióüzenetre, a Pioneer szondák arany tábláira stb.) eddig nem vették figyelembe. Márpedig – vallási megközelítésből – ezt legalább ugyanolyan fontos lenne elmondani rólunk, mint azt, hogy a Nap harmadik bolygóján élünk. Tehát ha például a férfi a Pioneer-üzenetben „üdvözlésre emeli a kezét”, akkor nyugodtan felmutathatna egy vallási szimbólumot is, és annak meghatározása, hogy ez melyik vallásé legyen, végső soron nem lenne önkényesebb, mint az, hogy Carl Sagan miként döntött a Pioneer-üzenetek tartalmáról – még ha egy másik vallás képviselői minden bizonnyal tiltakoznának is.


Amivel viszont el is jutottunk annak a felvetéséhez, hogy miközben a METI első korszakában a kiküldött üzenetek igyekeztek semlegesek maradni és úgymond az egész emberiséget képviselni, aközben azzal együtt, hogy az időben előre haladva mind egyszerűbb és olcsóbb lett a dolog, mára lehetővé vált az is, hogy egyszerre nagyon sok üzenetet sugározzanak ki (gondoljunk csak a Gliese 581D-re).

A következő lépésben pedig egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy fel fognak bukkanni azok vallási vagy akár politikai (!) csoportok is, akik kizárólag a saját, valamilyen irányba erősen elfogult véleményüket küldik ki (adott esetben meglehetősen nagy kapacitással). Ami viszont abban az értelemben akár pozitív következményekkel is járhat, hogy jobb esetben ráirányíthatja a politikai döntéshozók figyelmét is arra, hogy létezik a METI problémaköre. Amiről egyelőre még nem vesznek tudomást.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024