Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Keressünk fényszennyezést?
(Rovat: Idegen civilizációk? - 2009.10.24 12:00.)

Francia kutatók úgy gondolják, hogy nem szándéktalanul kisugárzott rádiójeleit, hanem egy esetleges idegen civilizáció fényeit kellene keresnünk.

Amennyiben ugyanis a földi fejlődésből indulunk ki (márpedig másból nem tudunk kiindulni), akkor arra számíthatunk, hogy „náluk” is hasonlóképpen történnek a dolgok. Vagyis a kommunikáció egyre inkább célzottan, illetve kábeleken keresztül folyik az idő előrehaladtával, és így egyre kevesebb rádióhullám jut ki az űrbe (és ezek ennek megfelelően egyre kevésbé árulkodnak egy technikailag fejlett civilizáció létéről).


Persze akkor sem egyszerű a helyzet, ha a fényszennyezés nyomait szeretnénk megtalálni. Ekkor ugyanis egy tőlünk 15 fényévre lévő csillag esetében is összesen 1,5 négyzetkilométernyi „teleszkópfelületre” lenne szükség, mert egy értelmes lényekkel benépesített bolygó még akkor is több ezerszer lenne halványabb a központi csillagnál a látható fény tartományában, amennyiben minden elektromos energiájukat városaik kivilágítására fordítanák.

De mindent egybevetve azért érdekes felvetés, bár könnyen elképzelhető olyan megoldás is, amely nem jár erős fényszennyezéssel.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024