Leszállás a Titanon: Viharos ereszkedés után sárba pottyanva...
(Rovat: Huygens, A Nap és bolygótestvéreink , Távoli világok kutatói - 2005.01.19 11:40.)

Tovább folyik az európai Huygens ereszkedési és landolási adatainak kiértékelése. A legújabb információk szerint a leszállószonda a légkör felső rétegeiben szinte hánykolódott, majd “sárban” szállt le. Közben elkészült a leszállási térség hamis színes domborzati képe is.

Miközben a Huygens már a mínusz 180 °C-os környezetben alussza örök álmát, a darmstadti Európai Űrrepülési Irányítóközpont (ESOC) munkatársai még mindig folyamatosan dolgoznak, hisz a Huygens pár óra alatt hónapokra, sőt akár évekre való munkával látta el őket. A leszállás adatainak feldolgozása leginkább a jövő Titan-szondáinak tervezése szempontjából fontos.

A legújabb adatok szerint a főernyő nyitása után a szonda sebessége a felső légkörben 50 m/s-ra csökkent, mely az alsóbb (sűrűbb) légrétegekben tovább csökkent, egészen 5,4 m/s-ig - miközben a szonda sodródási (a szelek hatására kialakult oldalirányú) sebessége elérte az 1,5 m/s-ot. Martin Tomasko (a DISR kísérlet vezető kutatója) szerint az ereszkedés sokkal kellemetlenebb, “zötyögősebb” volt mint arra korábban számítottak. A párásabb rétegekben a zsinóron függeszkedő szonda 10-20 fokot is kilengett, ami a páraréteg alatt lecsökkent 3 fokra. A szakemberek azt várták, hogy a Huygens már 50-70 km magasan kikerül a felhőrétegből, ám erre csak 30 km magasan került sor. (Az ESA fenti felvételén a leszállási terület egy része és a számított landolási pont látható.)

A landolás viszont simább volt a vártnál. A szonda nem becsapódott, nem ütközött, hanem sokkal inkább “beletoccsant” valamibe, amit leginkább a Titan felszínét borító “sárnak” nevezhetnénk – közölte Charles See (DISR Team), majd hozzátette, “a leszállás sokkal simább volt mint gondoltuk, (...) bár önmagában már az is minden várakozásunkat felülmúlta, hogy sima leszállással fejeződött be az ereszkedés.” Bal oldali képünk a leszállási zónát mutatja fentről. (Képfeldolgozás: Kevin Dawson, MIT.) Jól megfigyelhető a "felszállópálya" nevű alakzat.

A tervek szerint az ereszkedéskor a fedélzeti fényszórónak kb. 700 méter magasan kellett bekapcsolnia, és a 20 wattos lámpának az ereszkedés közben a felszínt folyamatosan megvilágítania, majd kb. 15 percig még a felszínen is működnie kellett volna. Nos, a fényszórót építő team is jelesre vizsgázott, ugyanis az nem csak hogy pontosan 700 méter magasan kapcsolt be, de még a landolás után több mint egy órával is működött – akkor, amikor a Cassini űrszonda lebukott a Titan horizontján, hogy tovább kutassa a Szaturnuszt és holdjait.

Ilyennek láttuk volna a leszállási területet, ha űrhajónk a Huygens pályáján ereszkedett volna. A magassági (domborzati) és spektrális adatok felhasználásával a kvázi-3D ábrát Mike Zawitowski (MIT) állította elő.