Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A holdraszállás bélyegeken
(Rovat: Holdraszállás 40, Az Apollo holdprogram - 2009.07.19 10:00.)

Világszerte több száz postabélyeget adtak ki az Apollo-11 útjának emlékére.

Amikor az év elején elhatároztuk, hogy az Űrvilág oldalain egy cikksorozattal emlékezünk meg az Apollo-11 útjának negyvenedik évfordulójáról, azt a feladatot kaptam, hogy idézzem fel az ezzel kapcsolatos személyes élményeimet. Azonban sajnos (vagy szerencsére) nekem nincsenek erről saját emlékeim. Két mentséget is fel tudok hozni védekezésül: az egyik, hogy 1969-ben még igen kicsi gyerek voltam. Ha hallottam is az eseményről, nemigen foghattam fel a jelentőségét. A másik, hogy a hosszú időre visszanyúló emlékezetem amúgy is meglehetősen lyukas. (Egyesek szerint ez egy szörnyű tulajdonság. De könnyen lehet, hogy valójában a hosszú nyugodt élet titka – majd meglátjuk...)

De hát mikor találkozhattam először az első holdraszállással? Mint említettem, az emlékeimre egyáltalán nem hagyatkozhatom. Talán amikor kisiskolás koromban elkezdtem bélyeget gyűjteni – mert akkor még rengeteg szabadidőm volt –, akkor kerülhettek kezembe az első űrhajós bélyegek, köztük olyanok is, amelyeken az Apollo-11 útját örökítették meg. Most elővettem a szekrényben pihenő – és nyugdíjas éveimet türelemmel váró – gyűjteményt, hogy néhány darabot itt is bemutassak belőle.



Az Egyesült Államokban kiadott 10 centes bélyeg. Felül úgy, ahogy ki kell néznie. Alul egy ritka tévnyomat, sajnos nem a saját gyűjteményemből... Feladat az olvasóknak: vegyék észre, mi hiányzik az alsó bélyegképről!



Egy összeállítás mindenféle Apollo-11 bélyegből.

Az első emberek megjelenése a Holdon megmozgatta a világ postaigazgatásainak fantáziáját is. Egyrészt az esemény igazán történelmi jelentőségű volt, amiről illett megemlékezni. Másrészt megláthatták benne az üzleti lehetőséget, hiszen az ilyen motívumbélyekek iránt később is nagy érdeklődés mutatkozott. Íme egy betűrendbe szedett – állítólag teljes – lista azokról a bélyegkiadó államokról ill. területekről, amelyek annak idején megörökítették az első holdraszállást: Afganisztán, Algéria, Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Bhután, Brazília, Burundi, Csád, Csehszlovákia, Dahomey, Dubai, Felső-Volta, Fujeira, Gabon, Ghána, Grenada, Guatemala, Guinea, Haiti, Honduras, India, Irán, Kamerun, Kína, Kongó, Korea, Lengyelország, Libéria, Madagaszkár, Magyarország, Maldív-szigetek, Mali, Mexikó, Monaco, Mongólia, Nicaragua, Nigéria, Olaszország, Panama, Paraguay, Ras-Al-Khaima, Ruanda, Salvador, Szamoa, Seychelle-szigetek, Sharjah, Togo, Trinidad és Tobago, Umm-Al-Qiwain, Uruguay és Venezuela.

A legtöbb bélyeg Neil Armstrongot mutatja, amint épp leereszkedik a holdkompból az égitest felszínére. Más képeken a háromfős személyzet csoportképe, holdbéli táj, vagy az űrhajó útjának egyes mozzanatai láthatók.


A Magyar Posta már 1969. augusztus 15-én forgalomba bocsátotta 10 Ft-os bélyegblokkját, Légrády Sándor tervezésében. Ma hét ilyen sem volna elég egy belföldi szabványlevél bérmentesítésére - már ha lenne elég hely, hogy ráragaszthassuk...

Nem csak azoknak az bélyegkibocsátóknak a neve lehet érdekes, amelyek éltek a kínálkozó alkalommal, hanem azoké is, amelyek nem. Ez utóbbi kategóriába tartozott „természetesen” a Szovjetunió.

Se szeri, se száma a különböző kerek (és nem kerek) évfordulókra kiadott Apollo-11 témájú bélyegeknek. Több száz vagy akár ezer is lehet belőlük, felmérésükre nem is mernék vállalkozni. Szerencsére léteznek olyan szakkatalógusok, amelyekben rendszerezve megtalálhatók. Nézzük most csak azokat, amelyeket itthon ragaszthattunk a borítékokra (illetve ragaszthatunk még egészen addig, amíg a forintot fel nem váltja majd az euró):



Az űrkorszak kezdetének 25. évfordulóját 1982-ben egy sorozattal köszöntötte a Magyar Posta. Az egyik 1 Ft-os bélyeg képén Armstrong és az Apollo-11 holdkompja látható (tervezte: Varga Pál; az elsőnapi boríték fenti részletén a jobb oldalon). A holdraszállás 20. évfordulójára jelent meg egy 20 Ft-os blokk (lent; tervezte Forgács Miklós).

A bélyegek egyre inkább csak a gyűjtőknek készülnek, gyakorlati szerepüket a levelek bérmentesítésében mindenféle matricák, vonalkódok és pecsétek veszik át. Azért egy-két országban biztosan ebben az évben is megjelenik néhány a 40. évfordulóra. Hogy a postabélyegekkel mi lesz további 40 év múlva, azt nem tudom – vannak rossz előérzeteim. De a holdraszállás évfordulóját valószínűleg akkor is ünnepelni fogjuk (fogják).

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024