Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Almár Iván űrkitüntetése
(Rovat: Hazai kutatóhelyek és űripar - 2024.04.18 12:15.)

A hazai űrkutatás egyik megalapozóját a Nemzetközi Asztronautkai Szövetség (IAF) az űrkutató hírességek közé választotta.

Almár Ivánt, a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) örökös tiszteletbeli elnökét a magyar és a nemzetközi űrkutatás fejlődéséhez való több évtizedes jelentős hozzájárulása elismeréseképp – első magyarként – a Nemzetközi Asztronautkai Szövetség (International Astronautical Federation, IAF) idén az űrkutató hírességek közé választotta.


Almár Iván a 2017. évi Űrkutatás Napján. (Fotó: Trupka Zoltán, forrás: MANT)

Az IAF a világ legnagyobb nemzetközi űrkutatási szervezete. Az űrkutató hírességek csarnokát (IAF Hall of Fame) azért hozták létre, hogy elismerjék azoknak a tevékenységét, akik jelentős mértékben hozzájárultak az űrtudomány, az űrtechnológia fejlődéséhez. A tavalyi díjazottak között megtalálhatjuk Elon Musk nevét, de a korábbi években például Charles Bolden, a NASA egykori vezetője vagy az Apollo–11 Holdon járt űrhajósai is bekerültek a hírességek csarnokába.

„Életem legnagyobb kitüntetésének tekintem, hogy az IAF méltónak tartott erre az elismerésre” – mondta Almár Iván. A most hétvégén a 92. születésnapját ünneplő professzor a magyar űrkutatás egyik megteremtője. Hosszú évtizedeken keresztül igen aktív szerepet játszott különböző hazai és nemzetközi űrszervezetekben. A csillagász szakmai pályafutása alatt volt többek között a Kozmikus Geodéziai Obszervatórium alapító vezetője és a Magyar Űrkutatási Tanács elnöke. Az IAF tevékenységéből is aktívan kivette a részét. Korábban dolgozott a nemzetközi szervezet alelnökeként, az 1983-as budapesti IAF kongresszuson pedig a helyi szervezőbizottság elnöke volt.

Almár Iván a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (International Academy of Astronautics, IAA) tiszteletbeli tagja. Pályafutása során mintegy 150 tudományos közleményt publikált, 10 magyar nyelvű könyvet írt vagy szerkesztett az űrkutatás és a földön kívüli intelligencia keresése (Search for Extra-Terrestrial Intelligence, SETI) témakörében. Kiemelkedő tudományos ismeretterjesztő tevékenysége révén neve a magyar tévénézők és újságolvasók generációi – nem utolsósorban az Űrvilág olvasói – számára is jól ismert.

Almár Iván életútjáról a MANT által 2014-ben megjelentetett Tudomány születik című könyvben lehet olvasni. A 90. születésnapja alkalmából 2022 áprilisában tartott, a magyar űrtevékenység évtizedeit felidéző tudományos konferenciáról videófelvétel készült, amely itt megtekinthető. (Forrás: MANT sajtóközlemény)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - űrvilág.hu 2002-2025